A bérkompenzációról is dönthet a parlament

2012. március 26. 08:03

Az Országgyűlés hétfői ülésén dönthet a kiegészítő bérkompenzációról, a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok adómentességéről és az élelmiszerek forgalomba hozatali feltételeinek szigorításáról. A képviselők ezután tárgyalhatják azt az ötpárti javaslatot, amely 2012-et a Világörökség Évévé nyilvánítaná.

2012. március 26. 08:03

A parlament hétfői határozatával várhatóan azok a munkáltatók vehetik igénybe a kiegészítő bérkompenzációt, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik az elvárt béremelést. További kritérium, hogy a vállalkozás állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidőből részmunkaidőbe kerülők mértéke pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot. 

Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő magánpénztártagok a közpénzügyi tárgyú törvénymódosítások elfogadásával adómentesen vehetnék fel a reálhozamukat. Ez alapján az állami nyugdíjpillérbe visszalépők, ha a magánnyugdíjpénztárból önkéntes nyugdíjpénztárba utaltatják tagi kifizetéseiket – a reálhozamot és a tagdíjkiegészítést –, annak 20 százalékának megfelelő, legfeljebb 300 ezer forintos adóvisszatérítésben részesülhetnek.

Kereszténydemokrata kezdeményezésre szigoríthatják az élelmiszerek forgalomba hozatalának feltételeit, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvénymódosítással a kiszabható bírságok összege is emelkedhet.

A képviselők emellett – ugyancsak KDNP-s indítványra – a kuláküldözés áldozatainak napjává nyilváníthatják június 29.-ét, Péter-Pál napját, amely a javaslat indoklása alapján „régi hagyomány szerint a betakarítás kezdetének napja, a parasztság ünnepe volt”.

Az Országgyűlés a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentésének elfogadásával kimondhatja, hogy „az előző kormányzati ciklusokban hozott döntések nem álltak összhangban a magyar nemzetgazdaság érdekeivel”. A Ház a testület javaslatára arra kérheti fel a kormányt, hogy hatékonyan képviselje a magyar érdekeket a cukorkvóta-rendszert érintő európai uniós tárgyalásokon, továbbá készüljön fel a cukorkvóta-rendszer EU által tervezett megszüntetésére. 

A képviselők a hétfői határozathozatalok végén a két héttel ezelőtt felállított Malév-bizottság tisztségviselőit és tagjait nevezhetik meg. Ezt követően arról az ötpárti javaslatról kezdődhet vita, amely 2012-t a Világörökség Évének nyilvánítaná, majd az ülésnap végén Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azon kezdeményezését tárgyalhatják, amely a kisebbségek napját nemzetiségek napjává változtatná.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. március 26. 09:30
És hol marad a dinka frakciotlanitása?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!