A bírók nyugdíjazásának ügyében van a legnagyobb véleményeltérés a kormány és az Európai Bizottság (EB) között azon három kérdés közül, amellyel kapcsolatban kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen – közölte Navracsics Tibor az m1 Ma reggel című műsorában. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta: az EB arra szeretne további biztosítékokat kapni, hogy a bírók nyugdíjazásának új szabályozása nem diszkriminatív. A kabinet viszont úgy gondolja, hogy mivel az általános nyugdíjkorhatárt akarja érvényesíteni az igazságszolgáltatásban is, ezért az „definíciószerűen nem lehet diszkriminatív”.
A másik két kérdésben, a jegybanktörvény és az adatvédelmi szabályozás ügyében Navracsics megállapodásra számít. Arra a kérdésre, hogy az adatvédelem esetében születhet-e olyan megegyezés, amely alapján Jóri András korábbi adatvédelmi ombudsman visszakapja a mandátumát, a tárcavezető azt válaszolta: meggyőződése, hogy „itt nem erről van szó”. Kérdésre azt is elmondta, hogy a médiatörvény esetében szerinte nagy valószínűséggel nem indul kötelezettségszegési eljárás.