Már a hónap végén megkezdődhetnek az EU/IMF-tárgyalások

2012. február 08. 08:34

Már február végén megkezdődhetnek az EU/IMF-tárgyalások, hiszen ez kizárólag attól függ, hogy a kormány mikorra teljesíti a kijelölt előfeltételeket – mondta a Világgazdaságnak az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője.

2012. február 08. 08:34

A hivatalos tárgyalások kezdete az EU-IMF tárgyalódelegáció és a magyar kormány között a hitelprogramról attól függ, mikor tesz eleget a kormány  az EU és az IMF által már több ízben jelzett előfeltételeknek. Erre optimális esetben akár már február végén, március elején sor kerülhet, de erről egyelőre korai lenne nyilatkozni” – mondta a Világgazdaságnak Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője kedden a Transparency International (TI) Hungary budapesti háttérrendezvényén.

Szűcs Tamás a lapnak azt is elmondta: a bizottság jelenleg azt várja a kormánytól, hogy a Brüsszel által kifogásolt három területen – jegybank függetlensége, bírák nyugdíjazása, adatvédelmi hivatal függetlensége – vigye keresztül a parlamenten a szükséges törvénymódosításokat. „A bizottság világosan közölte, mely jogszabályokban milyen változtatásokat tart szükségesnek” – fűzte hozzá.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bb2
2012. február 08. 14:29
Az Európai Bizottságnak 1 db. magyar tagja van: Andor László. Wikipédia: "Andor 1998 óta a Magyar Szocialista Párt (MSZP) közgazdasági tagozatának vezetőségi tagja, 2005 óta tiszteletbeli társelnöke. 1998 és 2005 között a tagozat által kiadott Álláspontok c. gazdaságpolitikai folyóirat szerkesztője. Az MSZP delegáltjaként 2002 és 2005 között a Fővárosi Közgyűlés Európai Integrációs és Külügyi Bizottságának tagja" No ezután kár csodálkozni! Ha ilyen alakok képviselnek minket, akkor kár bármiben reménykedni!
Justicia
2012. február 08. 10:39
Nagyon helyes ! mit nekünk egy államcsőd, megmutatjuk a világnak, milyen is a csavaros magyar észjárás.
nyugalmazott tanár
2012. február 08. 09:53
Aki a fenyegető, agresszív támadóval szembeszegül, az a saját helyzetét ronthatja. Mert az arrogancia nem kezelhető határozott fellépéssel, csak, ha elegendő erő áll mögöttünk(pl. két kemény maflás a szeme alá). Az IMF féle zsarolás is a támadás eagresszív módja. A magyar népi bölcsesség szerint: Okos enged, szamár szenved. Az ésszerűség határán belül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!