Bemutatták a Darányi Ignác agrárpolitikusról elnevezett, tíz éves vidékfejlesztési stratégiát. A rendezvényen elmondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott: „Akinek földje van, annak mindene van, és egész Európa jövője múlhat azon, hogy ezt a bölcsességet megértjük-e”. Kitért arra, hogy gyakran hallani, hogy a jövő háborúi a termőföldért, az ivóvízért folynak majd. Orbán szerint ez a háború már elkezdődött, de nem fegyverekkel vívják, hanem például leminősítésekkel.
Orbán a Darányi-tervet három szóval mutatta be: megőrzés, megújítás és minőség. Megőrzés alatt a természeti javak és a hagyományok védelmét értette, de szerinte szükség van a vidékről való gondoskodásra, az ottani élet megújítására is. Úgy fogalmazott, hogy a vidék, az önellátás a nemzeti önállóság biztosítéka. A nemzetek biztonsága pedig az élelmiszer, az ivóvíz és környezet biztonságától függ, illetve, hogy a víz és a termőföld kinek a kezében vannak. „Meg kell védenünk a termőföldet és az ivóvizet”, és ezért nem fogadunk be „génpiszkált” élelmiszereket – fogalmazott.