Völgyesi: A 2006-os vezetők emberölési kísérletben is bűnösök

2011. október 30. 14:24

A Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke szerint a 2006 októberében bűnös vezetők nemcsak terrorcselekményekkel, hanem emberölési kísérlettel is vádolhatóak.

2011. október 30. 14:24

Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke a 2006 októberi eseményekkel kapcsolatban a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta: „Bár öt esztendeje történt, s a testi sérülések jobbára begyógyultak, a lelki sebeket – gyógyír, vagyis tisztességes jogi végeredmény híján”.

Völgyesi - aki korábban terrorcselekmény gyanújával tett feljelentést Gyurcsány-korszak egykori vezetői ellen - ezúttal leszögezte: „Emberölés kísérletében is bűnösök 2006 felelősei”. A nyugalmazott tanácselnök beadványa az egykori kormányfő, Gyurcsány Ferenc mellett egyelőre ismeretlen állami-politikai vezetők, illetve a tömegoszlatások végrehajtásáért felelős rendőrparancsnokok ellen is irányul.

Völgyesi Miklós szerint Gyurcsány nem tud kibújni a következő felelősség alól: ha a magyar közjogban a miniszterelnök hagyományosan mindenért felelős, akkor egész biztos, hogy jogellenes, sőt büntetőjogi felelősségét felvető magatartást tanúsított.

 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2011. október 31. 15:00
Rákapcsoltak a Népszavától. Vagy az ATV-sek "szellemeskednek itt? Esetleg a volt pufajkáscsapat jött össze a szokásos primitiv szellemtelenségre. Ezek egymást licitálják túl a mélyrepüléseikkel.
tarackos
2011. október 31. 10:08
Nyugalmazott tanácselnök, hm, akkor Ő is egyike lenne a komcsi bíróknak akiket ki kell söpörni? Vajon félti a bőrét azért nyal a hatalomnak, vagy mi?
nyugalmazott tanár
2011. október 31. 08:20
Elnézést, akkor ezt félreértettem volna: "...nyugalmazott tanár elvtársam..." Vagy a "letagadni a csillagos eget is" balliberális metódusát ismerhetjük fel ebben a kiszólásban. De egyúttal itt a purparlé vége. Ettől a személyeskedő provokációtól irtózok.
JackHárpi
2011. október 30. 20:51
2006-ért tényleg bűnhődni kellett volna azoknak akik megszervezték! De ezt a mai napig nem tudjuk pontosan kik voltak! Völgyesi vagy mi a neve valószínűleg csak egy csicska valószínűleg azoknak a csicskása akik előbb MSZMP funkcionáriusok voltak majd MDF-esek s mivel a politikai széljárás úgy hozta lettek FIDESZ-esek! A londonii vagy a párizsi zavargásoknál sem a rendfenntartókat üldözte az állam hanem a rendbontókat !! Valahogy itt is így kellene. Völgyesi meg szégyene a hivatalának!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!