Rogán: Szó nincs ingatlanadóról

2011. október 19. 15:42

Szándékos félrevezetésnek nevezte az ingatlanadóval kapcsolatos felvetéseket a fideszes Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke. Rogán hozzátette, hogy az önkormányzatok érdemi adókivetési gyakorlata ezen a téren nem változik.

2011. október 19. 15:42

Rogán Antal ismertette: az adótörvények módosításának részeként a helyi önkormányzatok lehetőséget kapnak arra, hogy az eddigi korlátoktól eltérően alakíthassák az adózási gyakorlatukat. Hangsúlyozta, hogy ez az ingatlanok tekintetében a jelenlegi adóformákat jelenti. Rogán Antal szavai szerint „ingatlanadót bevezetni, az eddigiektől eltérő fajtát, ennek a törvényi szabályozásnak alapján kötve hiszem, hogy lehet”. Kifejtette azt is, hogy eddig is ki lehetett vetni építményadót négyzetméter és érték alapon, ez ezután is így van. Jelezte, hogy az ingatlan forgalmi értékére vonatkozó 3 százalékos felső korlát nem biztos, hogy így marad, annak felülvizsgálatát kérte, mert több önkormányzat számára hátrányos lehet.

A fideszes politikus úgy vélekedett: Budapesten semmi realitása nincs annak, hogy az önkormányzatok érdemben eltérjenek a négyzetméter alapú adókivetéstől. Mint mondta, nem lehet megmondani, melyik ingatlan mikor mennyit ér.

Rogán Antal a változások kapcsán arról is beszámolt: lehetnek olyan vidéki vagy külső kerületi települések, amelyek ennek segítségével egy kicsit jobban meg tudják adóztatni azokat a nagy ellátó szervezeteket, nagyobb bevásárlóközpontokat, vagy éppenséggel üzleteket, amelyek óriási parkolókkal rendelkeznek.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
romboló
2011. október 20. 18:31
1000 % lesz ingatlanadó, pont egy éve azt hangoztatták nem nyúlnak a nyugdíjrendszerhez, és ma hol áll a nyugdíjrendszer, a teljes átalakítás szintjén, most még tagadjaák kb 1,5 hó kicsit már elismerik a tavaszi ülésszakon meg már szavaznak is róla ( már ha addig egy képviselői indítvány nem viszi a parlament elé)
Himalája
2011. október 20. 10:13
Én nemzeti nagyböjtöt javaslok decemberben. Senki ne vásároljon ajándékokat, senki ne költekezzen, ne egyen húst, tejterméket, csak vizet, kenyeret fogyasszon. Ne menjen fodrászhoz, ne vásároljon ruhát, stb. Lehetőleg senki ne vegye igínybe az eü ellátást, ha beteg próbálja kifeküdni otthon, ahogy dédapáink, dédanyáink szokták, kapcsolják ki a fűtést, a melegvízhasználatát, ne vásároljon benzint, járjon gyalog. Úgy mint valaha Budapest ostroma alatt. A megtakarított pénzt átutalni az adóhatóságnak, hogy csökkenjen az államadósság. Csak egy hónak semmi több. Jelenleg már hatodik hete ostromolják Líbiában a több mint százezer lakosú Sirta városát. A városban rekedteknek a sivatag mellett nem kapnak semmilyen ellátást, sem gyógyszert, sem élelmet, de még vizet sem, sőt a NATO még bombázza is őket. Mégis ellenálnak. Az egyhavi böjtöt békeidőben az államadósság érdekeben könnyen el lehetne viselni.Hisz még csak nem is bombáznának. És nem hat hétről lenne szó, hanem csak egy hónapról, és vizünk is volna.
Himalája
2011. október 20. 09:45
Ha valaki nem tudja fenntartani autóját, eladja. Ha valaki nem tudja fenntartani lakását, eladja, kissebre cseréli. Ha a nép nem tudja eltartani az államot meg kell szüntetni az államot. Egy lehetőség még azért van. Megszüntetni magát a népet. Mivel az állam elsőbbséget élvez, gondolom a második változat van folyamatban.
bagi56
2011. október 20. 04:27
Rogán elmész te a .... minden szavad hazugság, sunyiság és elmagyarázza a megmagyarázhatatlant. Képviselői indítványai jól mutatják, hogy szarik az emberekre, minden baromságát, ötletelését át akarja verni a Parlamenten. Abban a pillanatban, amikor megszólal, lehet tudni, hogy hazudik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!