Teljesen vakon követi Von der Leyent Svédország és Románia: még hálásak is neki az elbaltázott döntéséért

Az Il Giornale azonban rámutatott, hogy Orbán Viktor élesen bírálja Brüsszel döntését.

Mégsem hetente, hanem csak kéthetente ad majd interjút Orbán Viktor miniszterelnök az MR-1 Kossuth Rádiónak.
Bár az MTVA kommunikációs igazgatója a múlt héten még azt mondta, hogy a jövőben minden héten pénteken miniszterelnöki interjút sugároz majd az MR-1 Kossuth Rádió reggeli műsora, az előzetes várakozásokkal ellentétben ma mégsem beszélt Orbán Viktor.
A kormányfő szóvivőjét megkereste a hvg.hu, aki elmondta: a tervek szerint csak két hetente lesz miniszterelnöki interjú. Szijjártó Péter ugyanakkor hozzátette, hogy várhatóan a héten vasárnap reggel nyilatkozik majd Orbán Viktor a közrádiónak azon apropóból, hogy szombaton este részt vesz az Európai Néppárt elnökségi ülésén, vasárnap pedig az EU-csúcson.
Orbán Viktor 1998 és 2002 közt is rendszeresen adott heti interjúkat a Kossuth Rádiónak.