Káosz vagy reform? Így írhatják át Magyar Péterék az állam működését!

A Tisza kétharmados győzelme után vajon újabb államreform érkezik?

Egyebek mellett a libatenyésztők elleni lejáratókampány anyagi forrásaira kíváncsi Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, aki a Négy Mancs állatvédő alapítvány működésének törvényességi vizsgálatát kezdeményezte.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos kérésére augusztus 30-a óta vizsgálja a Fővárosi Főügyészség a Négy Mancs állatvédő alapítvány működésének törvényességét. A kormánybiztos egyúttal kérte a bíróságot, hogy a birtokában lévő, az alapítvány gazdálkodásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot bocsássa rendelkezésére.
Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos egyebek mellett azt szeretné tisztázni, hogy a „közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányt” milyen forrásokból finanszírozta az alapítvány.
