„Nem adom!” – Magyar Péter látványosan nem érti, hogy egyesek miért vennék el tőle a telefonját

A Tisza Párt vezetője nem tud leállni, ha közösségi médiáról van szó, pedig már az elemzők szerint is „lassítania” kellene.

Napi szappanoperát fog gyártani Jáksó László cége Marslakók címmel az MTV számára. A Népszabadság úgy tudja, a szerződés legalább három évre szól, összege megközelítheti a kétmilliárd forintot.
Marslakók címmel napi szappanoperát fog gyártani a közmédiumoknak Jáksó László cége, a sorozat a jövő év első felében jelentkezik majd a Magyar Televízió képernyőjén. A több évre szóló, milliárdos nagyságrendű koprodukciós szerződést hétfőn írták alá - írja a Népszabadság.
A szappanopera gyártása már évek óta a köztévé tervei között szerepelt, csak eddig nem volt rá pénze. Az MTV közalapítvány kuratóriumi elnöksége 2009. május 13-i ülésén egyszer már előzetes hozzájárulását is adta az MTV és a Brand Lab Tanácsadó Kft. között a Marslakók című produkció gyártásáról szóló szerződés megkötéséhez, de akkor az MTV nem tudta kigazdálkodni a napi szappanopera éves több százmilliós költségvetését. Korábban Jáksó László megerősítette lapunknak, hogy a Marslakók alapötlete eredetileg tőle származik, és azóta megvette a tévével előszerződést kötött Brand Lab Kft.-t is Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó testvérétől. A Népszabadság úgy tudja, Jáksó az új televíziós sorozat gyártására július elsejétől egy teljesen új céget hozott létre, amelynek a Marslakók Produkciós Kft. nevet adta.
A Marslakók koprodukciós alkotás lesz, az MTVA pénzt és gyártási kapacitást ad hozzá. A sorozat szerzői jogainak döntő többsége is a közmédiumnál marad, így a sorozat esetleges további eladásából az MTVA profitálhat, és nem kell majd külön jogdíjakat fizetni az ismétlésekért sem. Az MTVA és a Marslakók Kft. közötti szerződés legalább három évre szól, az összeg megközelítheti a kétmilliárd forintot is - írja a Népszabadság.