Csak őszig várhat a chipsadó

2011. június 29. 14:47

Nem várhat 2012-ig a chipsadó bevezetése, mert a népegészségügynek már most nagy szüksége van az adóból befolyó 3-5 milliárd forintra - mondta el Font Sándor szerdán az Indexnek.

2011. június 29. 14:47

Nem támogatták a chipsadóhoz nevüket adó fideszes képviselők –  és a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága sem – azt a javaslatot, hogy jövő januárban vezessék be a népegészségügyi termékadót. Font Sándor az Indexnek elmondta, a népegészségügynek már most nagy szüksége van az adóból befolyó 3-5 milliárd forintra.

Az adóból Font és képviselőtársa, a kórházigazgató Kovács József évi húszmilliárdos bevételt vár. Kovács szerint ugyanakkor az adó káros is lehet, az érintett termékek fogyasztása ugyanis csökkenhet, ami áfakiesést okozhat, továbbá a reform hatására munkahelyek szűnhetnek meg. Font Sándor megerősítette, csak a nagyipari méretekben termelt, előrecsomagolt termékekre vonatkozik majd a törvény, sőt mentesülnek a terhelés alól a 25 százalékosnál nagyobb gyümölcstartalmú üdítőitalok is.

A képviselők szerint alaptalanok azok az aggodalmak, hogy az évközbeni adóbevezetés miatt a gyártók ellehetetlenülnek, mert a kereskedelmi láncok nem fogadják el az emelt árakat.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2011. június 29. 21:18
leragott csont... a chips ugye nem romlando. no, megvalami lesz amit az elelmes magyar Szlovakiabol fog beszerezni. aztan aruljak majd az aluljaroban kettozacsko chip egy szaaazas cimmel... eszre kene mar venni igy 2011 korul hogy a hataron nincs vasfuggony...
Merlin
2011. június 29. 18:52
"...nagy szüksége van az adóból befolyó 3-5 milliárd forintra..." Ez már mindent felülmúl, ennek sokszorosát szórták el hülyeségekre, lumpenmentalitás !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!