KDNP: Nem igazságos az Ab döntése

2011. május 06. 13:19

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint nem igazságos az Ab végkielégítési különadóról szóló döntése, hiszen az Alkotmánybíróság tisztán jogi szempontok alapján hozza határozatait.

2011. május 06. 13:19

Harrach Péter, a  Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az Alkotmánybíróság 98 százalékos végkielégítési különadót eltörlő határozatára reagálva kijelentette: „az Alkotmánybíróság jogi szempontok alapján hozza döntéseit, és ezek nem mindig esnek egybe a társadalmi igazságosság követelményeivel”. Harrach Péter szerint az aránytalanul magas végkielégítések sértették társadalmunk igazságérzetét, a törvényalkotás ezt a problémát kívánta orvosolni. Harrach szerint a parlamentnek újra kell gondolnia a problémát.

Az LMP-s Szilágyi Péter ugyanakkor üdvözölte az Ab döntését, szerintük örvendetes, hogy fontosnak tartják az emberi méltóságot. Szilágyi szerint „a Fidesz hatalmi törekvései ezzel egy újabb pofont kaptak”. „Kíváncsi vagyok, hogy Lázár János mikor áll elő egy olyan ötlettel, hogy megsemmisítik az Alkotmánybíróságot” - tette hozzá Schiffer András LMP-s frakcióvezető.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Pataky Péter, a Magyarországi Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint a döntés bizonyítja: Magyarország jogállam.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drieno
2011. május 06. 15:18
a döntés azt bizonyítja, hogy itt bármit meg lehet tenni, nincs semmi következménye igaz, egy egykori párttitkár is ab tag, a böszmével anno együttműködő kiss alkotmánybíró, aki "meggyőződésből" üldözte a dialógus csoport tagjait, mert azok fel merték vetni, hogy hess az országból a ruszki atomfegyverrel... - és ez lenne a jogállam, meg ahol a biszku ügyben a bíró kijelenti, hogy bocsi, ő ezt a törvényt nem tartja be, mert szerinte gáz, ahol a bíróság megállapítja, hogy a sportminisztériumból szervezett formában tolták ki a milliókat, de a sportminisztert és a pályáztatásban résztvevő munkatársakat nem gyanusítják meg ahol megállapítják az eu-s pénzek körüli gyanús, sőt szervezettnek tűnő üzelmek és csalások tényét, de a felügyelő miniszter és apparátus felelősségét a bíróság nem vizsgálja ahol a böszme és tsa televízióban az arcunkba mondják, hogy hazudtak, manipuláltak, trükköztek, az ügyész pedig visszaadja az ennek alapján összeállított vádiratot, hogy nincs ebben semmi különös - hacsak az nem ,hogy pont akkor volt Pécsett ifjú pártmunkás, mint a böszme stb stb stb stb stb stb stb stb stb stb
Válasz erre
0
1
flo
2011. május 06. 15:07
Nagyon súlyos, amit Harrach nyilatkozni merészelt. Ilyet talán Lenin és társai mondtak. Ne a hatályos jogszabályok alapján döntsön az AB, hanem valami homályos, a FIDESZ által mantrázott általános társadalmi igazságérzet alapján.
Válasz erre
8
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!