Orbán: Nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért a kommunizmus

2011. április 29. 11:50

Középkereszttel tüntették ki Vlagyimir Bukovszkij egykori szovjet emigránst, emberi jogi aktivistát. Bukovszkij az elismerés átvételekor elmondta, a kommunisták nem tűntek el, csak átkeresztelkedtek. „Ma éppen ők rendelkeznek annak az országnak a sorsa felett, ahol én születtem” - fogalmazott.

2011. április 29. 11:50

A magyarok a történelmük során megtanulhatták, hogy az a nép, amely hajlandó feladni az igazságot egy kis jólétért, az egyiket sem érdemli meg, és végül mindkettőt elveszíti – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Bukovszkij emberi jogi aktivista parlamenti kitüntetésekor. A kormányfő szerint Bukovszkijtól, a szovjet idők ismert ellenállójától „tanultuk, hogy a kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében, és nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért”.

Schmitt Pál köztársasági elnök az emberi jogi aktivistának a kétpólusú világrend megbontásáért és a demokrácia előmozdításáért, valamint Magyarország szabadságának kivívásáért tett erőfeszítéseiért adományozta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.

Vlagyimir Bukovszkij a kitüntetés átvételekor közölte, a kommunizmus feletti bírósági eljárás lefolytatása nélkül a kommunisták nem tűntek el, csak átkeresztelkedtek. „Ma éppen ők rendelkeznek annak az országnak a sorsa felett, ahol én születtem. És természetesen azon ügyködnek, azon munkálkodnak, hogy visszahozzák mindazokat az attribútumait az egykori kommunizmusnak, amely ellen mi küzdöttünk. Beleértve a politikai elnyomásokat, a cenzúrát és a Szovjetunió egykori befolyási övezeteinek helyreállításait, mégpedig nyomásgyakorlás útján a Baltikum országaival, Grúziával és Kelet-Európa országaival szemben” - fogalmazott. Hozzátette, nem tűntek el az ő nyugati kollégáik sem.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
predator
2011. április 29. 22:31
Elolvastam az életrajzát,valóban komoly múltja van,nehéz dolgokon ment át. A kijelentéseiről,hogy ma a hazája Oroszország átkeresztelkedett kommunisták kezében van: Putyin: sosem volt Komszomol tag,majd úgy lett párttag,hogy egy sikeres bevetés után azt kapta "jutalmul". Medvegyev: se párttag se komszomolista nem volt. Meg Deep Purple,-n és AC DC-n nevelkedett. Jelcin viszont a legfelső kommunista államvezetésben tagja volt,ellentétben "Putykóval" és "Medvével", és onnan puccsolta meg "Gorbi"-t. Az ő kampányát meg támogatta Bukovszkij. Az nem volt baj,hogyszegény Borja a legfelső pártvezetés tagja volt,csak az,hogy Putyin mezei párttag volt, meg az,hogy Medvegyev még az se. Utánanéztem kicsit a neten,és láttam,hogy Bukovszkij azzal kampányolt, hogy Oroszország túl nagy és fel kell osztani sok más országra. Ezek után meg csodálkozik,hogy elindulni sem engedték. Mondjuk normális ember elve nem szavazott volna arra aki orosznak (vagy akárminek, a nemzetiség itt tök mindegy) vallja magát és azzal kampányol,hogy túl nagyok vagyunk az országból csatoljunk el területeket külföldre,és osszuk szét, majd hagyjuk magunknak egy kicsit. Ilyen mélyre még Kovács Laci bácsi sem süllyedt pedig ő mondta,hogy merjünk kicsik lenni. Az viszont tényleg örömteli,hogy megszűnt a kommunizmus. http://rt.com/politics/former-soviet-dissident-wants-russia-split-up/
küllő
2011. április 29. 19:38
Ez a szerencsétlen inkább ment volna dekázni megint a fal mellé. Az való neki, igaz ahhoz se ért.
HSL
2011. április 29. 16:50
bóvli szájkarate... ott volt és van az alkalom a lusztrációra, mégse csinál SEMMIT a témában bolseviktor
kanpalisoda
2011. április 29. 15:49
El ne áruljátok senkinek, de szerintem a miniszterelnök így akar előnyös gázárakat kialkudni. Csak így tovább Vitya!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!