A kormányfő hosszan ecsetelte a Fidesz-kormány eredményeit, mint a nyugdíjreform, a kiemelt Audi-beruházás, a munkahelyteremtés, az adóegyszerűsítés vagy a minimálbér emelése. Orbán Viktor szerint a magánszektorban sem fordulhat elő, hogy az egykulcsos adó hatására fizetéscsökkenés legyen tapasztalható. Ezt a problémát a miniszterelnök közlése alapján akciócsoportok orvosolják majd. Orbán Viktor szerint az új Országgyűlés „kilenc hónap alatt nagyobb eredményt ért el, mint elődei nyolc év alatt”.
Az új ülésszak célja Magyarország megújítása, így Orbán Viktor szerint „lassításra továbbra sincs lehetőség”. Ezzel párhuzamosan a miniszterelnök fel készülne a válság folytatódására, úgy ahogy ezt szerinte Európának is meg kell tennie. Magyarország feladata Orbán álláspontja alapján a munkanélküliség és az államadósság párhuzamos felszámolása. Ehhez szerinte nyolc év után nem vehetőek újból igénybe a középosztály forrásai, ezért volt szükség a válságadókra.
„Vissza kell térni a józan ész és a felelősség útjára” - hangsúlyozta a politikus, aki szerint a hitelek helyett a felelős gazdálkodás jelenti a jólét alapját. A visszatéréshez elengedhetetlenül szükséges az új alkotmány létrehozása is. A biztos fejlődés záloga Orbán Viktor szerint a munka, illetve a munkalehetőség.