Tragikusnak tartja Mesterházy Attila Orbán Viktor szerdai Európai parlamenti szereplését. Az MSZP elnöke szerint az ülésén az EP-képviselők is ízelítőt kaphattak „a miniszterelnök védjegyévé vált arrogáns, kioktató és cinikus stílusból”, amely azonban idegen az unió politikai kultúrájától és a nemzetközi kapcsolatokban megszokottól.
Hozzátette: Magyarországnak szövetségesekre, partnerekre van szüksége, a kormányfő magatartásával azonban csak ellenségeket lehet szerezni. Hangsúlyozta, hogy Strasbourgban nem Magyarország, hanem Orbán Viktort és kormányát kritizálták.
Ugyanakkor kijelentette: pártja változatlanul a soros elnökség sikerében érdekelt, és támogatja azt az elnökségi programot, amelyet az előző és a jelenlegi kormány, illetve az elnökségi trió megalkotott.