„Magyarországon a filozófusok nagyon szegény emberek, nézzék meg a fizetéseket. A könyveikért majdhogynem semmit nem kapnak, kontrollszerkesztésért nagyon keveset, fordításért még kevesebbet. Ezeket az embereket azzal vádolni, hogy jogtalanul zsebretesznek tíz- és százmilliókat, ez egy elképesztően hazug összefüggés” - fogalmazott Heller Ágnes filozófus a Magyar Narancs legújabb számában megjelent interjúban.
A Magyar Nemzet korábban arról írt, Heller Ágnes és több más filozófus tetemes kutatási pénzekhez jutottak a Gyurcsány-kormány alatt: hat pályázattal csaknem félmilliárd forinthoz jutott a Radnóti Sándor, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Gábor György és Geréby György alkotta filozófusi kör. Heller közölte, „nem a pályázatokra jelentkezők dolga eldönteni, hogy a témájuk valóban összevág-e a kiírással, hanem azoknak, akik erről határoznak.” A pénzeket könyvtárbővítésre, számítógépek beszerzésére fordították, az összeg „fiatalembereknek, pályakezdő, munkanélküli tudósoknak adott valamiféle megélhetési és munkalehetőséget.”