Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Három miniszteri biztost nevezett ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Farkas Flórián a romaügyekért, Virág Rudolf a területi államigazgatás fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáért, Székely László az új Ptk. előkészítésért felelő miniszteri biztos lesz.
Január 1-től Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőt nevezi ki a roma támogatásokat felügyelő miniszteri biztosnak Navracsics Tibor közigazgatási miniszter. Farkas megbízatása két hónapra szól, feladata lesz egyebek mellett a 2002 és 2010 közötti a roma integrációs és más roma programokra fordított hazai és nemzetközi támogatások felhasználásának felülvizsgálata. Emellett részt vesz az idén év végéig elinduló, roma programok előkészítésében, valamint javaslatot dolgoz ki a 2011-2014-es időszakban megvalósítandó roma specifikus programokra.
A területi államigazgatás fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Virág Rudolfot, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárát is Navracsics Tibor. Az ő megbízatása december 16-tól jövő június 16-ig szól. Jövő januártól július 16-ig miniszteri biztos lesz Székely László is, aki az új polgári törvénykönyv előkészítésében vesz részt.