Fellebbentették a fátylat Orbán és Trump mestertervéről: nagy előnyre tehet szert Magyarország (VIDEÓ)

„Ami viszont Magyarországot illeti, mi tárgyalunk olyan gazdasági kérdésekről, melyek előnyt jelentenek számunkra” – árulta el a kormányfő.

Az írásos felszólítás hiányára hivatkozva utasította el a Fővárosi Bíróság a Zóna Taxi felszámolási kérelmét.
Érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Fővárosi Bíróság a Zóna Taxi által benyújtott kérelmet a Budapest Airport felszámolására. A taxisok a végzés ellen 15 napig fellebbezhetnek. A bírói indoklás rámutat, hogy a taxivállalat nem szólította fel írásban tartozása kiegyenlítésére a BA-t.
A két cég viszonya nem mondható jónak: a BA október 7-én közölte, hogy felmondta az eddigi megállapodást a Zónával, és új tendert írt ki a repülőtérről üzemelő taxiszolgáltatásra, s több, a budapesti taxis piacon jelenlévő céget hívott meg arra. A Zóna Taxi résztulajdonosa a rendőrségen is megtámadta a Budapest Airport taxitenderét. Szerinte a reptérüzemeltető jogtalanul járt el, amikor előzetes tárgyalásokat folytatott más fuvarszervezőkkel.