Magyar hipermarketekről beszélt Demján

2010. november 10. 14:12

Demján Sándor szerint magyar tulajdonú hipermarketeket kell létrehozni a versenyhelyzet miatt. Az üzletember minderről a Coop üzletlánc születésnapján beszélt. A rendezvényen részt vett Orbán Viktor is, aki többek között arról beszélt, hogy a nemzetközi versenyben csak akkor tud az ország részt venni, ha rendelkezik megfelelő tőkével, tulajdonnal.

2010. november 10. 14:12

Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke a Coop üzletlánc megalapításának 15. évfordulója alkalmából rendezett szerdai ünnepségen arról beszélt, hogy szem előtt kell tartani a versenyképességi követelményeket. Hozzátette: a kormánynak támogatnia kellene a cégeket, és olyan termelési rendszert kell létrehozni, ahol a magyar termék árban és minőségben is versenyképes. Szerinte a hipermarketben való kereskedés „egy korszerű életforma”, a magyar tulajdonú hipermarketek létrehozása erősítené a beszerzési volumen nagyságát, és „rá tud segíteni” a többi kis bolt versenyképességére.

Orbán Viktor is a magyar tulajdonban álló vállalkozások fontosságára hívta fel a figyelmet a rendezvényen. A kormányfő szerint a nemzetközi versenyben csak akkor tud az ország részt venni, ha rendelkezik megfelelő tőkével, tulajdonnal. Hangsúlyozta: a nemzetközi gazdaság határokon túlmutató karaktere nem jelenti azt, hogy ne képviselnének különlegesen nagy értéket azok a vállalkozások, amelyek magyar tulajdonban állnak. „A nemzeti és a nemzetközi nem áll ellentmondásban egymással” - jelentette ki, megjegyezve, „csak akkor tudjuk felkötni az alsóneműnket, ha van alsóneműnk; ha nincs, nincs mit felkötnünk a nemzetközi versenyben”.

A miniszterelnök megjegyezte: a tisztességes, hazai vállalkozások olyan alapot jelentenek, amelyekre fel lehet építeni a megújuló és talpra álló magyar gazdaságot.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
renidnam
2010. november 11. 10:23
Demján régóta hajtja ezt.Sőt,amikor még a SKÁLA agya volt,akkor is azt mondta,még több SKÁLÁT.Lett is...ázsiainak hely..
baltazár
2010. november 10. 16:37
kérem ez nagyon egyszerű! meg kell venni a corát, spart, auchant aztán egybenyitni őket! A neve lehetne mondjuk Nagy Magyarország Közhasznú Szövetkezet. A tulajdonosok is biztosan szívesen megszabadulnának ezektől a pénztemetőktől, hiszen mindegyik veszteséges papíron...
Kaducsa
2010. november 10. 15:34
Ah, itt az értelmiség krémje... Megyek is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!