Raffael ellen vallottak

2010. szeptember 15. 13:41

Gergely Istvánné, a Cozma-gyilkosság hatodrendű vádlottja, Raffael Sándor elsőrendű vádlott élettársa az ügy szerdai tárgyalásán a Veszprém Megyei Bíróságon azt vallotta: Sanyi leült a kanapé szélére és annyit mondott, hogy „úristen, valami nagy bajt csináltam.

2010. szeptember 15. 13:41

Közlése szerint ezt a Cozma-gyilkosságot követően jelentette ki Raffael Sándor, amikor hazaért budapesti lakására,é s vele volt a barátja, az ügy másodrendű vádlottja, Németh Győző is. Gergely Péterné szerint mindketten zaklatottak voltak, Raffael fején vágás volt és erősen vérzett, Némethnek pedig több helyen elszakadt a pólója.

Vallomása szerint ő szerzett kocsit az utazáshoz Ausztriába, ő is vezette a járművet. Gergelyné szerint az úton neki nem beszéltek a történtekről. Raffaellel való kapcsolatáról azt mondta, hogy nagyon zűrös volt, a barátait pedig - különösen Németh Győzőt - nem kedvelte. Mint mondta: „Sándor befolyásolható személyiség, s nem rám és a szüleire, hanem csak a barátaira hallgatott”. Szerinte Raffael „nem kötekedő típus, ha problémái voltak, azok mindig a barátai miatt adódtak”.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wartog
2010. szeptember 16. 17:43
tipikus csordaszellem.A cigány mindig meg akar valamit mutatni.A pénzét, az autóját, a nőjét, a házát, a szoknyáját, vagy azt, hogy bármi áron de bátor és nyerni tud.Mindegy milyen eszközzel.Ettől nagyobbnak látszik.
bogyo01
2010. szeptember 15. 16:10
talán mert ő követte el a gyilkosságot? ha ennyien vallottak ellene, akkor csak nem lehet ártatlan!
civilina
2010. szeptember 15. 14:24
"„nem kötekedő típus, ha problémái voltak, azok mindig a barátai miatt adódtak”." Valóban, annyira nem lehet kötekedő típus Raffael Sándor, hogy a kést nem csak beleszúrta Marian Cozma testébe, de meg is forgatta benne. Belegondolni is szörnyű, mit tett volna, ha kötekedő lenne?!
Talon Karrde
2010. szeptember 15. 14:12
„nem kötekedő típus, ha problémái voltak, azok mindig a barátai miatt adódtak” Hát szívás ha ilyen barátaid vannak... Hogy is mondják? Embert barátjáról?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!