Négymilliót vehetett fel Papcsák

2010. szeptember 20. 10:26

Munkavégzés nélkül vette föl felügyelőbizottsági tagsági jövedelmét az elszámoltatási kormánybiztos a Népszava szerint. A lap úgy tudja, Papcsák négy évig nem járt el a Bajcsy-Zsilinszky Kórház felügyelőbizottsági üléseire.

2010. szeptember 20. 10:26

Papcsák Ferenc a fővárosi közgyűlés delegáltjaként a most véget érő ciklusban tagja volt a budapesti tulajdonú Bajcsy-Zsilinszky Kórház tulajdonosi felügyelő tanácsának. Papcsák a jelenléti ívek alapján a tavaly márciusi illetve az októberi ülések egyikén sem volt ott, az idén februárban tartott tanácsülésen sem jelent meg. A tanács több tagja szerint az egész ciklusban távol tartotta magát - írja a Népszava.

A politikus a mintegy 107 ezer forintos juttatását viszont minden hónapban felvette. A tanács tagjának tiszteletdíja a kórház igazgató 1 millió 75 ezer forintos bruttó bérének 10 százaléka. Papcsák bruttó 4,5 millió forinthoz jutott érdemi munkavégzés nélkül. Az elszámoltatási kormánybiztos sem fővárosi képviselői, sem országgyűlési képviselői vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel a felügyelő tanácsi tagként felvett összegeket.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
indiehardcore
2010. szeptember 20. 22:12
És Ő lesz Zugló főpolgármestere. Fasza.
MakkA
2010. szeptember 20. 15:40
1. Azért jobban örülnék, ha a Fidesz kevésbé fogható, pöttyösmúltú embereket találna. (Mert igenis, vannak emberek, akik nem vettek fel jogtalanul pénzeket, sőt, esetleg a bot másik végén álltak. És még tehetségesek is. A Fidesz meg sportot csinál abból, hogy az elmúlt 8/50 év lovagjait juttassa döntési pozícióba. Majd jól rá is farag.)) 2. Valahogy undorító, hogy vannak emberek, akik az mszp, és a fidesz alatt IS ugyanolyan jó pozíciókhoz jutnak - és valahogy ezek mindig ugyanazok. 3. A Népszava megírhatná, hogy pontosan kik voltak ott mindig, kik voltak időnként, és kik nem voltak soha. Mert ezek fb tagok általában nem szoktak elmenni (senki), mert nagy ívben szarnak bele. 4. Ha Papcsáknak lenne vér a pucájában, akkor dokumentálná, hogy igenis dolgozott - vagy visszafizetné kamatostul a pénzt. Meg a vagyonbevallását is átnézhetné, hátha kimaradt még egy-két tétel. 5. A harmincas években ha valakiről egy ilyen kiderült, akkor az este felhajtott egy pohár pezsgőt, felvette legszebb ruháját, majd a főbelőtte magát. MA
Merillincs
2010. szeptember 20. 14:46
Két dolog lehetséges: Ha ez igaz, akkor Papcsák azonnal adja vissza a pénzt, és valaki más - lehetőleg tisztességes - vegye át az elszámoltatást. Ez lenne a Fidesz érdeke. Ha nem igaz, akkor azonnal perelni, bemutatni a bizonyítékokat, és a Népszavát sokmilliós kártérítés megfizetésre beperelni, hitelrontás miatt. Az új médiatv. remélem rendet tesz ezekben az ügyekben, és a fizetendő kártérítés miatt nem lesz érdemes hazudozni.
bmucsai
2010. szeptember 20. 14:20
Papcsák biztos elszámol vele! Ő az elszámoló biztos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!