Gyárfás elárulta Friderikusznak: Magyar Péter ügyvédjét is beveti (VIDEÓ)

Az elítélt egykori vállalkozó hosszan próbálta ártatlanságát hangoztatni a Friderikusz-podcastban, de a műsorból az is kiderült, hogy sok emberrel volt konfliktusa.

Megnyitották a solti büntetés-végrehajtási intézet tavaly bezárt két körletét, hamarosan pedig újranyílik Budapesten a Gyorskocsi utcai objektum is.
A solti két körletet - ahol 328 elítéltet tudnak elhelyezni - kedden megtekintette Pintér Sándor belügyminiszter és Kökényesi Antal, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka is. Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy elsőként a börtönök zsúfoltságán enyhítenek az új épületek megnyitásával, majd a második lépésben felkészülnek a tulajdon elleni szabálysértés miatt elzárásra ítéltek fogadására is.
A belügyminiszter szerint a büntetés-végrehajtás képes arra, hogy a fogvatartottaknak megfelelő elhelyezést biztosítson. „Nem szeretném azt az áltevékenységet, hogy 170-180 százalékra töltünk fel egyes intézményeket, nem tartjuk be az európai uniós szabályokat, de azt mondjuk hogy nálunk a fogvatartottak számának csökkenése miatt be lehet zárni intézményeket” - fogalmazott a belügyminiszter.