Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a Volánbusz hatvan darab elővárosi autóbuszra kiírt közbeszerzésének kiírása olyan, hogy azon esélye sincs magyar vállalkozóknak nyerni. A tendert a Hírszerző információi szerint a minisztérium felülvizsgálja, majd le is állítja.
A Volánbusz már másodszor bukja el az összesen hatvan (és opciósan még negyven) jármű beszerzésére kiírt tendert: először egy kínai cég lett a győztes, ám akkor a Volánbusz - állítólag a média nyomására - lefújta a közbeszerzést, holott az szabályos volt. A mostani tenderrel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak van problémája: a tárca sajtóosztálya a Hírszerzőnek ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy valóban vannak kifogásaik a pályázattal kapcsolatban, ezek közül a „legfontosabb, hogy a kiírás háromtengelyes autóbuszokra is szól, amit magyar gyártók jelenleg önállóan nem képesek előállítani” - a Fellegi Tamás vezette minisztérium célja pedig éppen az, hogy a magyar vállalkozókat helyzetbe hozza.
A szaktársa a Hírszerzőnek elmondta, a közbeszerzési kiírás jelenleg a tervezett ütemben folyik, visszavonásáról még nem született döntés. A lap szerint születhet ugyanakkor még mindenki számára megfelelő megoldás, ha a magyar szállítók egy konzorcium részeként nyernek - ekkor talán Papcsák Ferenc elszámoltatási és a korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos asztalára sem kerül az ügy.
