Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint felháborító, hogy elkezdődött az építkezés Felsőzsolca határában azon az ártéri területen, amelyre június elején adtak ki építési engedélyt, amikor a területet már elöntötte a megáradt Sajó.
Pénteken munkagépek dolgoztak a Felsőzsolca határában lévő területen, írja a Hírszerző. A Miskolchoz tartozó telken - melynek közelében két, árvíz által elöntött nagyáruház is áll - földmunkákat végeztek, egy élelmiszer-áruházlánc logisztikai központja épül majd. Fodor Attila, a beruházó cég szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta, a rendelkezésre álló információi alapján a területen a CBA egyik tulajdonosának jelenleg is érvényes építési engedélye van.
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint tarthatatlan és felháborító, hogy még mindig kerülnek elő olyan építési engedélyek, amelyeket a nagyvízi mederre adtak ki, ezért egy törvény előterjesztését tervezi, amely kimondaná, hogy az ártérbe épült házaknak, üzleteknek olyan biztosítást kell kötniük, amely fedezné a terület beépítése miatt keletkezett árvízkárokat.