Legalizálni vagy szigorítani?

2010. május 09. 18:04

A marihuána legalizálásáért tüntetett a Kendermag Egyesület a Margitszigeten. Tőlük nem messze az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség jelentette be, hogy a drogtörvény szigorítását kezdeményezik.

2010. május 09. 18:04

A Kendermag Egyesület nem a drogfogyasztást propagálja, hanem a hozzáférés és a használat lehetőségének szabályozott keretek közé szorítását akarja elérni” - mondta Tóth Balázs, a szervezet szóvivője. A könnyű drogok legalizálásáért szót emelő, Global Marijuana March megmozdulás magyarországi rendezvényén mintegy százan vettek részt a Margitszigeten.

Tóth Balázs azt hangsúlyozta: ha a könnyű drog fogyasztói ellenőrzött és szabályozott keretek között jutnának a drogokhoz, mintegy 60 milliárd forinttal gyarapíthatnák az állami költségvetést.Az egyesület szerint a könnyűdrogok legalizálása esetén visszaesne a kemény drogok használata. A szóvivő azt mondta: tartanak attól, hogy az új Országgyűlés szigorítani fogja a jelenlegi törvényeket.

Szintén a Margitszigeten tartott sajtótájékoztatót az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, ahol bejelentették, hogy a szervezet büntetőjogi szigorítást kezdeményez. Stágel Bence, az IKSZ elnökhelyettese kiemelte: azt javasolják, hogy önmagában azt a bűnsegédi magatartást is büntessék a jövőben, ami a kábítószer-fogyasztást népszerűsíti, vagy a termesztésre vonatkozóan információkat közvetít. Stágel hozzátette: nincs különbség könnyű- és nehézdrog között, egyértelműen bebizonyították, hogy a skizofrénia kialakulásában a marihuána fogyasztása közvetlen szerepet játszhat.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gentry
2010. május 11. 16:04
Hová akarnak ezek a tálibok szigorítani még?
ÁkiBáki
2010. május 11. 15:29
Így kell ezt, persze. Aki még nem hülyült el, a kannában árult alkoholszerű képződménytől, valamint az otthon trutymózott pálinka utánzattól, még nem kapott tüdőbetegséget a szmogtól, az nyomjon egy kis füves cigit, mert soha nem fog a kívánt szintnek megfelelően elbutulni. Márpedig a cél ez. Minél kevesebb értelmes, gondolkodó embert, mert azok csak gondot okoznak. A cél a buta masszaszerű tömeg, mert azt jól lehet irányítani, mit vegyen, hogy szavazzon, mit gondoljon, merre menjen. Persze, érveljetek csak a drog legalizálása mellett, lehetőleg mindenféle áltudományos érvekkel, meghamisított, rendelésre készült statisztikákkal, vagy az egyéni szabadságjogok sérülésének álszent módon való lefestésével. A célt annál előbb eléritek.
slomovicz
2010. május 10. 09:16
"A gyermekdal szerint a nyuszi is a fűben ül, de ő egy jellem a kendermagosokhoz képest., mert ő nem szívja a füvet. Látom szorgalmasan lepontoznak minden drog elitélő véleményt, a drogüzletben érdekeltek. Javasolom , aki dorgot akar fogyasztani, terjeszteni, költözzön Hollandiába, ne a gyerekeinket lássa el.
br
2010. május 10. 01:14
"Stágel Bence azt mondta: nincs különbség könnyű- és nehézdrog között, egyértelműen bebizonyították, hogy a skizofrénia kialakulásában a marihuána fogyasztása közvetlen szerepet játszhat. " A különböző orvosi tanulmányok bármilyen nagyobb, vitatottabb (társadalmilag vagy orvosilag) témakörben túl nagy számban készülnek ahhoz, hogy ne lehessen bármelyik tanulmányra rögtön egy ellenkező konklúzióra jutót hozni. Jó példa erre a homeopátia kérdésköre és a "marihuána okoz-e skizofréniát" téma. A szakértő összegzést csúnya angol szóval systematic review-nak szokták hívni. Egy ilyen tanulmány során gyakorlatilag meta-elemzik egy adott kérdésben létrejött tanulmányokat azok módszertana, minősége alapján és a legjobb tanulmányokat alapul véve mondanak egy konklúziót az adott témáról. Több systemic review szerint a cannabis élvezete tényleg egy különálló risk factor a skizofrénia kialakulásában [1][2]. Azt hangsúlyozni kell viszont, hogy ez nem egy egyértelmű konklúzió, mivel sok a zavaró változó, többek között a pszichológiai betegek körében jóval magasabb cannabis használat, stb. Perspektívába helyezve a dolgokat, a skizofrénia előfordulási aránya 0.4% - 0.6% közötti a teljes népességben, ennek az előfordulási aránya növekszik 1.3-2x-re a cannabis fogyasztók körében. Egy harmadik változó hatását mutatja és ezeket az eredményeket gyengíti az a kimutatás, amely szerint azokban az országokban ahol nagyon megugrott a fű használata, azokban az országokban nem emelkedett a pszichológiai betegségek száma. [3] Sokkal nagyobb probléma a cannabissal a dohányzásban hordozott légúti betegségek és rák veszélye (ami viszont jóval alacsonyabb, mint a cigaretta esetében). A fű betiltásának fenntartása mellett tehát nem lehet a cigaretta betiltásának követelése nélkül érvelni (feltételezve persze, hogy a fű betiltásának fenntartása és egy cigaretta tiltás csökkentené a két drog használatát). Stágel Bence "nincs különbség a könnyű és nehézdrog között" mondatára csak röviden reagálnék: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Rational_scale_to_assess_the_harm_of_drugs_%28mean_physical_harm_and_mean_dependence%29.svg Nagy különbség van a könnyű (fű, lsd) és a nehezebb (cigi, alkohol, heroin, kokain) között. [1] http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19748375 [2] http://dirwww.colorado.edu/alcohol/downloads/Cannabis_and_behavior.pdf [3] http://linkinghub.elsevier.com/retrieve/pii/S0920996409002692
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!