Korbely Jánost a magyar Legfelsőbb Bíróság 2001-ben emberiesség elleni bűncselekmény miatt ítélte el az 1956-os tatai sortűz miatt. Az ügy ezt követően Strasbourgba került, ahol 2008-ban úgy döntöttek, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezmény 7. cikkét. A döntést a Tisza által államfőnek jelölt Baka András is támogatta.
Baka szakmai felkészültségét nehéz vitatni, de éppen ezért a valódi politikai kérdés most az: alkalmas lehet-e a nemzet egységének megtestesítésére egy ennyire konfliktusos politikai és közéleti múlttal rendelkező jelölt?
Felháborító bírósági ítélet miatt szerelhetik le a jól bevált kétnyelvű utcanévtábláikat a sepsiszentgyörgyiek. A megalázási kísérletet azonban székelyes huszárvágással igyekeznek a saját javukra fordítani, miközben küzdenek a feljelentővel, aki nem más, mint a hírhedt soviniszta, Dan Tanasă.
Ma már tudjuk, hogy a nagy szavak csak üres kampányígéretek voltak Magyar részéről. A Tisza miniszterelnöke ugyan eleinte próbált „keménykedni” Ficóval, ám néhány hete Gödöllőn már úgy mosolyogtak egymásra, hogy a Benes-dekrétumok ügye szóba sem került a megbeszéléseken.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2010. január 19. 18:41
Nem igazán értem, hogy mit akart "az eredeti állapot helyreállításá"-val a Sláger (meg a Danubius). Az eredeti állapot ugyanis az, hogy _lejárt_ a koncessziójuk. Na az helyre van állítva így is....
Válasz erre
0
0
iMan
2010. január 19. 13:43
Ne szűnjön meg a Neo! Inkább a Bumeráng!
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!