Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

A nő tagadta a szemtanúságot, de a kamerák mást mutattak.

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!


„Valakinek ide kell jönnie, hogy segítsen nekünk” – mondta egy helyi politikus.


Porga Gyula belép a Polgári Demokraták közé.


Egy 17 éves lány halt meg a svédországi iskolai incidensben – közölte az ABC News.


Holtan találtak egy férfit vasárnap egy Budapest VII. kerületében található társasházi lakásban. A rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást.


Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője is megszólalt az államfő aláírásáról.


Volt, akinek a fejét vették, és volt akit lekaszaboltak, mert nyilvánosan szembe szegültek a fejedelem akaratával.


Az AtomInfo-Centr igazgatója, Alekszandr Uvarov szerint a magyar miniszterelnök gyakran tesz nyilvánosan a Paks II. projektet fenyegető kijelentéseket, pedig a Tisza-kormány éppen most készül újabb 206,6 milliárd forintot „beletolni” a beruházásba.


A Kossuth-díjas történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke 95 éves korában, Los Angeles-i otthonában halt meg.
