Koszovói veterán a romagyilkosságok gyanúsítottjai között.
2009. augusztus 24. 08:44
p
0
0
0
Mentés
Koszovóban is szolgáló volt szerződéses katona a romagyilkosságok egyik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottja – értesült az MTI vasárnap megbízható forrásból. A magát megnevezni nem kívánó informátor közölte: Cs. István szerződéses katonaként legalább két ciklusban szolgált a koszovói magyar KFOR-misszióban. 2008-ban szerelt le a honvédségtől. Meg nem erősített információk szerint Cs. István volt a Debrecenben már „négyek bandájának” nevezett csoport fegyverszakértője és -beszerzője.
Az információk szerint a másik gyanúsított, K. István érintett volt a debreceni zsinagóga tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényének 1995 januárjában történt felgyújtásában is. Az elkövetők az akkori Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség vezetői, illetve tagjai voltak, a szervezetet 1995-ben a Független Kisgazdapárt debreceni székházába jegyezték be. Az MTI információi szerint K. István is gyanúsított volt az ügyben, de bizonyítékok hiányában még a bírósági eljárás előtt megszűntették ellene az eljárást. (MTI)
A miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, a tiszás politikusok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék, rá és ez a céljuk.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!