Tizenöt percig szállított utasokat egy lopott busszal egy álsofőr Kanadában

Az elkövető úgy viselkedett, mint egy valódi buszsofőr, minden megállóban megállt, hogy az utasok le és felszállhassanak.

Kanadában pedig teljesen szülőellenessé váltak az iskolák.
Két fiú is lánnyá operáltatta magát egy osztályban Kanadában. „Elhitték a propagandát és nem volt szülői visszatartó erő. A világ legújabb hazugsága magával sodorta őket. Most már sem, mint nő, sem, mint férfi nem tudnak létezni. Ki lehet mondani, emberi mivoltuktól fosztották meg őket” – idézett egy Kanadából hazatelepült négygyermekes családanyát Földi-Kovács Andrea a Hír TV Credo című műsorában.
Szakállas Katalin, négygyermekes családanya - akinek könyvéből a műsor elején Földi-Kovács Andrea idézett – a Kanadában tapasztaltakról könyvet is írt Anyának lenni Kanadában címmel. A szerző megjegyezte, hogy négy gyermeket nevelni sehol sem könnyű, de Kanadában végképp nem az.
Kanadában kiskortól egyetemig kötelező tananyag a gender, az LMBTQ-érzékenyítés, az iskolákban pedig eluralkodott a szülőellenesség, a szülő ugyanis csak maradi lehet. Ha egy kislány például vonatozik az óvodában, akkor rögtön elkezdik az átműtő procedúrát.
A műsor második részében Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa volt a vendég, akivel a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vidéki iskolákban való terjeszkedéséről szól, amelynek Yelon nevű honlapja az LMBTQ-ideológia advokátora, s a Kanadában már szétterjedt transzideológiát is terjeszti. Ennek ellenére mégis gyermekvédelmi programot vihetett az alapítvány a pannonhalmi bencés gimnáziumban. Ennek okai is szóba kerültek a műsorban.