2013. október 27-én Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) aktivistái a Pered település nevét jelző táblákat „Tešedíkovó”-ról „Pered” feliratúra cserélték, így szerezve érvényt a helyi lakosok akaratának. A mozgalom ezzel a Szlovák Köztársaság kormányának döntésére reagált, amely a sikeres névszavazás ellenére elutasította, hogy a község visszakapja történelmi nevét, Peredet.
A Belügyminisztérium és szakbizottsága azt kifogásolta, hogy a Pered elnevezés nem szlovák eredetű. A kormány szerint pedig az átnevezéssel két törvényt is megszegnének, a településekről szólót és az államnyelvtörvényt. A KDSZ álláspontja szerint ezek mondvacsinált indokok: számos szlovákiai községnek van magyar eredetű neve, és fel sem merült, hogy ezek bármilyen törvényt sértenének. Ezen kívül a községet évszázadokon keresztül a szlovákok is Perednek nevezték. A Pered név eredetére való hivatkozás csak ürügy a demokratikus intézmények működésébe való súlyos beavatkozás mentegetésére.