Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
A magyar konzervatív kormányzat az, amelyik kénytelen úszni az árral szemben most is, mint a történelmünk során már annyiszor.
„A »haladó« Nyugat és hazai táskahordozóik figyelmébe
Theodore Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok 26. elnöke a múlt század elején, pontosabban 1910-ben nyilatkozta Magyarországon Magyarországról a következőket:
»Az egész civilizált világ adósa Magyarországnak az ő múltjáért. Amikor Amerika még Európa méhében leledzett, Magyarország gátolta meg a barbárok terjeszkedését, Magyarország őrizte a civilizált világ biztonságát. Nincs fényesebb történelem, mint a magyar nemzeté.«
Kell, hogy legyen bennünk kísérteties áthallás a jelenünkre vonatkoztatottan is. Nem országunk védi hősiesen a határait, nem mi próbáljuk az elgurult gyógyszerű haladárok ideológiái ellen fellépve őrizni a normalitást, a »civilizált világ biztonságát?«
A válasz egyértelmű, igen, a magyar konzervatív kormányzat az, amelyik kénytelen úszni az árral szemben most is, mint a történelmünk során már annyiszor. Az eredmény ugyan kétséges, de legalább megpróbáltuk és megpróbáljuk. A szellem és a bölcsesség nagysága ugyanis nem feltétlenül a nagyok kizárólagos privilégiuma.
Roosevelt elnök szavainak elhangzásakor Magyarország még előtte volt a két világháborúnak, az elsőt követő szégyenletes országcsonkításnak, a második utáni »ideiglenesen«, de egészen a rendszerváltozásig hazánkban állomásozó szovjeteknek, közben 1956 vérbefojtott forradalmának, a szuezi válsággal inkább foglalkozó amerikai csapatok hozzánk soha meg nem érkező segítségének és holmi uniós vízfej se játszott egyoldalú jogállamisági társasjátékot velünk, végezetül, de nem utolsó sorban Amerika sem tekintett bennünket kesztyűbábjának, akikkel kénye-kedve szerint bármi megtehető.”
***
Nyitókép: Nicholas Kamm / AFP