Már Ázsiából is fenyegetőznek: csúnya pofonba szaladhat bele az EU
Katar nem blöfföl, ha az LNG-ről van szó.
Brzezinski érveléséből is kiderül: ha az amerikai elit nem érti meg a változások súlyát, akkor könnyen és a véltnél sokkal gyorsabban juthat az USA a régi birodalmak végső sorsára.
Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész (MCC Geopolitikai Műhely)
Kissingerrel ellentétben „Zbig” – ahogy sokan becézték Zbigniew Brzezinskit – sajnos már nincs közöttünk, de írásai mindig felbecsülhetetlen tárházát jelentik a bölcsességnek. Nem emlékeztem, honnan származik az a mély meggyőződésem, hogy valami nagyon nincs rendben a Nyugattal. Az az érzés, hogy olyan a helyzetünk, mint ami az „Erik, a viking” című Monthy Python-film egyik legjobb részében látható: a víz emelkedik, de mi csak kántáljuk, hogy nem süllyedünk.
A könyvespolcomról levéve Brzezinski Stratégiai vízió című könyvét, nagy élvezettel láttam neki az újraolvasásának. És egy dolgot mindenképpen érdemes leszögezni. Brzezinskit – ahogy engem is – az aggódás hajt. Nem a leszólás vagy a fölényeskedés, hanem a jövőért érzett felelősség. Ez a hozzáállás jól látszik a lengyel nemesi gyökerekkel rendelkező, a Nagy Sakktáblában még oroszellenes szellemben író elemző 180 fokos fordulatán, amikor a Vízióban már arról ír,
Egy dolgot mindenesetre érdemes kiemelnünk. A jelen sorok írása közben is tartó orosz-kínai csúcs egyértelművé teszi, hogy ez a hajó már elment. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell törekednünk arra, hogy a felismert hibákat kiküszöböljük.
És ha már a 180 fok. Az utolsó akcióhős című Schwarzenegger-film Anthony Quinn által zseniálisan megformált, tompa agyú maffiózója is – a német külügyminiszterhez hasonlóan – 360 fokos fordulatot emlegetett, amikor bérgyilkosa szembeszállt vele. Ugye, Annalena Baerbock? Micsoda óriási különbség van a saját tévedését feldolgozó és korrigáló szakember és egy erőszakellenes galambból hirtelen kardcsörtető héjává váló, ki tudja, ki által irányított, meggyőződését ruhaszerűen váltogató politikus között! Pedig elvileg mindkettőjük szakterülete a nemzetközi kapcsolatok.
Talán nem is kell jobb példa a felvezetőben említett hanyatlásra, mint a német külügyminiszter fenti kijelentése, aki Putyin 360 fokos fordulatáról beszélt. Hogy is írta Brzezinski? Az Európai Unió „túlságosan öntelt és úgy viselkedik, mintha központi politikai célja az lenne, hogy a világ legkényelmesebb szociális otthonává váljon!” Ennél több sajnos nem telik tőle, és ezek a sorok több mint 10 évvel ezelőtt születtek, amikor még Merkel, illetve Sarkozy és Hollande fémjelezték az európai politikát! Sosem gondoltam volna, hogy
Persze amerikai szempontból sem ideális a helyzet. Brzezinski hat olyan területet is felsorol, amelyekben – vitathatatlan amerikai hazafiként – egyértelmű előrelépés szükségeltetik, ha az USA helyre akarja állítani a könyv 2011-es megjelenése óta csak tovább romlott megítélését. Mielőtt belemennénk a részletekbe, kérem, engedjenek meg egy gondolatot.
Sokszor úgy érzem magamat, mint a Muppet-showban a két cinikus öregúr az oldalpáholyban. Bár be-beszólogatok a műsor készítőinek, egy pillanatra sem felejthetem el, hogy magam is része vagyok a show-nak. Sokan közülünk a Nyugat tagadhatatlan árulásai és hazugságai miatt élesen szembefordultak vele, de nézzen mindenki a lelkébe! Most, a nehézségek, a woke őrület és egyebek mellett még mindig jobb itt, mint máshol. Igaz a tendenciák nem biztatóak, és sok honfitársunk egyenesen mintha valami végezetes varázslat alatt lenne, nem is beszélve az európaiak jelentős részéről. De amíg (még) van lehetőség erről vitatkozni, amíg nem kell 1848 és 1956 hőseihez hasonlóan fegyvert ragadni értékeink védelmében, addig
Visszatérve az USA-ra: Brzezinski hat olyan területet sorol fel, amelyet véleménye szerint rendbe kellene tennie Amerikának, mielőtt elkezdi újrarendezni az eddig általa irányított világot. Én 12 évvel később hozzátennék még egyet, de menjünk sorban!
Zbigniew Brzezinski 2009-ben (MANDEL NGAN / AFP)
Az első pont a jelentős mértékben külföldiek által finanszírozott amerikai államadósság. A külföldi kitettség jelentette veszély először 2008 után kezdte igazán aggasztani az amerikai elemzőket. Az, hogy akinek a kezében van az adósságunk, az bizony befolyással rendelkezik felettünk, olyan probléma, amely évtizedek, sőt évszázadok óta a legtöbb vezetőt fenyegette, ellenben új tapasztalás az eddig korlátlan szabadsággal rendelkező amerikai elit számára. Az államadósság csökkentése a mérete és fenntarthatatlansága miatt – különösen a dollár szerepének várható gyengülése fényében – elkerülhetetlen. Persze ez utóbbit is el lehet intézni egy legyintéssel, és sokan így is fognak tenni, de elég arra gondolni, hogy a dollár mindent elért már, amit nemzeti valuta elérhet. Innen előbb-utóbb csak egy irányba vezethet az út történjen bármi is. Lefelé.
Logikusan kapcsolódik a második pont, amely az elhibázott amerikai pénzügyi rendszerről szól. Ugyanis az amerikai központi költségvetésnek pontosan azok a pénzek hiányoznak, amit a pénzügyi szektor nem fizet be. Ez a rendszer nemcsak „kockázatos és önző magatartása” miatt fenyegeti „ketyegő pokolgépként Amerikát és az egész világot”, hanem „erkölcsileg is olyan rombolást végzett, ami felháborodást keltett otthon, és aláássa Amerikai vonzerejét külföldön, tovább növelve Amerika társadalmi dilemmáit”.
Ezek Brzezinski saját szavai. Nem is érthetnénk jobban egyet vele. Kár, hogy a 2008-as sokk után nem volt elegendő politikai akarat ezen helyzet megváltoztatására. Vagy mondjuk inkább így: ezek a körök
Fentiekből logikusan következik a harmadik pont, és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, mert ezt is sokan tagadják! Ez pedig „a szélesedő jövedelemolló és a stagnáló társadalmi mobilitás”. Röviden: a gazdagok tovább gazdagodnak és elképzelhetetlen vagyonokat halmoznak fel, míg mindenki más – beleértve a demokrácia elengedhetetlen részét képező széles középosztályt – fokozatosan szegényedik el. Mára nem túlzás azt állítani, hogy az USA bizonyos nagyvárosainak mélyén harmadik világbeli állapotok uralkodnak, és ehhez ráadásul semmi köze a szabályozatlan illegális migrációnak. Ráadásul a munkával való felemelkedés lehetőségének meggyengülése, sőt eltűnésének veszélye az egész amerikai álmot ássa alá, amely az amerikai soft power egyik alapját képezi. Mindezeken túl Brzezinski kiemeli, hogy ez a folyamat a társadalmi konszenzust és a demokratikus stabilitást is fenyegeti.
Az előzőekhez szervesen és logikusan kapcsolódik a negyedik pont, amelyet a közelmúlt súlyos vasúti szerencsétlenségei is alátámasztanak. Ez pedig a közlekedési infrastruktúra mára katasztrofális, és a világ egyik vezető gazdasági hatalmához méltatlan állapota. Elég csak arra gondolni, hogy a könyvben említett 2011-es 5 000 kilométerről mára Kínában 40 000 kilométerre nőtt azon vasútvonalak hossza, amelyek a 250 km/h-val vagy gyorsabban haladó vonatokat szolgálnak ki, míg az USA-ban mindössze 55 kilométert tesz ki ez a hossz, amely még Európában is eléri a 8 000 kilométert.
A harmadik ponthoz kapcsolódik az a felismerés és az ötödik pont, amely az amerikai fiatalok a Föld többi országával és általában (kül)politikával kapcsolatos hiányos ismereteit veszi górcső alá. Ennek kockázatát abban látja, hogy
a világ tágabb összefüggéseit hírből sem ismerő szavazókat könnyű „önveszélyes külpolitikai kezdeményezések” támogatására rávenni.
Bár Brzezinski itt egy kicsit hazabeszél, és ez a helyzet Európában vagy éppen a tízmillió futball- és vírusszakértő hazájában sem sokkal jobb, ettől függetlenül aggodalmai teljesen jogosak.
Hatodikként a politikai konszenzus hiányáról értekezik, amely a harmadik és ötödik pontból ered: szavai szerint a „a viszonylag alulinformált lakosság könnyen esik manicheus demagógia áldozatává”. Nos, annak fényében, hogy egy demokrata támogatású államügyész éppen Trump elnök letartóztatásával fenyeget olyan pitiáner ügyek miatt, amelyek normális esetben fel sem merülnek egy volt elnökkel szemben, nem nehéz belátni a fentiek igazságtartalmát.
Brzezinski szerint a fenti hat okot rendszeresen – és tegyük hozzá némi alappal – használják azok, akik Amerika hanyatlásáról értekeznek. Nos, hiába szeretnénk, őszintén szólva nehéz más következtetésre jutni.
Egy dolgot érdemes viszont kiemelni.
Tagadhatatlanul nem egyszerűen, de lehet kezelni az elmúlt évtizedek rombolását.
Végezetül itt tennék hozzá egy hetedik, saját észrevételt: ez pedig az amerikai narratíva megújításának szükségessége. Nemrégiben Brüsszelben egy republikánus szakértő olyan kifejezésekkel és fordulatokkal értékelte az orosz-ukrán háború egy évét, amelyek már húsz évvel ezelőtt is anakronisztikusak voltak. Az emberi jogok, a szabadság, a szabadkereskedelem és a demokrácia mint szóbeli bunkósbot használata Irak, Afganisztán, Líbia, Szíria, a 2008-as válság, a Merkel-lehallgatás és számos hasonló botrány után már teljesen súlytalan, sőt egyenesen kontraproduktívvá vált.
Ha az amerikai elit nem érti meg ezen változások súlyát és nem változtat retorikáján, akkor könnyen és a véltnél sokkal gyorsabban juthat az USA a régi birodalmak végső sorsára, közben magával sodorva Európát is.
De ezt és Brzezinski további elemzését hagyjuk meg a következő részre!
Nyitókép: Shutterstock