„Szóval most van egy szavazata Orbánnak tőlem, ami mellette szól, de van egy, ami ellene. Döntetlen, mondhatnánk.
Csakhogy: XVI. Benedek emeritus pápa halála, illetve a felravatalozása Vatikánban, Rómába szólította a magyarok első emberét (is); ahogy az egy katolikusnak hirdetett ország vezetőjétől illik. Mármint egy olyan ország vezetőjétől, amely fennen hangoztatja keresztény identitását; már térden van itt mindenki, nem csak a csuhások. És ha már belekezdtem egy ilyen szavazós játékba, gyorsan ideírom: az előzmények alapján természetesnek tartom, hogy Orbán – feleségével együtt – lerója kegyeletét az elhunyt pápa ravatalánál, és imájáról, térdepeléséről, keresztvetéséről felvétel is készül; ennek helye van ott. Teljesen más kérdés, hogy mindezt én hitelesnek tartom-e vagy sem; nem vagyok abban a helyzetben, hogy józanul megítélhessem. A józanság itt arra vonatkozik, hogy bennem túl erősek a korábbi Orbánról szóló ismereteim, és ezek megakadályoznak abban, hogy fenntartások nélkül megadjam neki a változás jogát. És ez nem szép tőlem; az ember próbálja meg levetni magáról az előítéleteit, illetve legalább olyan szigorú legyen önmagával, mint másokkal. Vagyis: rábeszélem magam a jelenet elfogadására, és elfojtok magamban minden negatív érzést.
De megint van itt egy ellentmondás: a hírek szerint Orbán útja – gondolom, az átöltözés után – egy kellemes, Róma melletti, tengerparti étterembe vezetett, ahol lucullusi lakomát rendelt magának, ahogy ezt a közzétett képek is mutatják. Nem olyan képek ezek, amelyeket paparazzik készítettek, nem: olyanok, amelyeket a család engedélyével, meglehet: egyetértésével készítettek a fotósok. Nem mondta Orbán a fényképésznek, hogy ember, most jöttem a pápa temetéséről, bár azt sem mondta, hogy halotti toron vesz részt. A fotográfiák az élet élvezetéről szóltak, ami megint csak rendben van: bírja az igenlő szavazatomat. Ha viszont más összefüggésben vizsgálom a szavazatomat – szavazataimat –, már messze nem ilyen egyértelmű a helyzet. Budapesten az »ember, most jöttem a templomból« kijelentés – ergo illetlen dolog kérdezni, fenntartani, megzavarni folytatólagos imádságomban – szembenáll azzal, hogy Rómában a gyász pillanatait könnyedén felválthatja a terített asztal és a megrendelt, vagy elfogadott fotózás. Ott és akkor, miért nem zavarta a főhőst a fényképész?