Így mosdatják a kommunizmust Spanyolországban

Írta: Sergio Velasco spanyol publicista, politológus, a  Filosofía Política project alapítója, számos spanyol lap és tévé rendszeres szereplője

A közép- és kelet-európai országok tisztában vannak azzal, hogy mik is azok a totalitárius mozgalmak és nem tesznek különbséget. Mindet egyformán elítélik, és nem akarják megengedni, hogy újra helyet kapjanak a történelemben. Ennek minden országban így kellene lennie.

A Terror Háza mindig lenyűgöz, amikor Budapestre látogatok. Ezt a múzeumot mindig ajánlom a spanyol és katalán barátaimnak. Látogassanak el oda, kétségkívül egyedülálló élmény. Megérthetik, mit szenvedett Magyarország a 20. századi totalitárius mozgalmak, a német nemzetiszocializmus és a szovjet kommunizmus uralma alatt.

Spanyolországban azonban máshogy látják a kommunizmust. Saját tapasztalatból beszélek. Spanyol állami egyetemen láttam és hallottam olyan dolgokat, amelyek megdöbbentik közép-európai vagy keleti barátaimat, amikor elmondom nekik. Pedig mindennapos a közoktatásban.
 
Hogy mondjak példát? Van elég, sajnos. Először is elég groteszk volt az a jónéhány a kar közös tereiben kilógatott plakát, hogy „Miért jó ország Kuba?”,

Másodszor, volt egy évfolyamtársam, aki a záródolgozatában a gulag táborokat védte, mondván azok szükségesek és jók voltak. Kérdeztem, mi történne, ha egy diák a német koncentrációs táborokat védené ugyanígy? Kizárnák, ugye? Vagy legalábbis felfüggesztenék a témáját.

Harmadszor: néhány professzor, úgy tűnt, azért jött, hogy megvédje a kommunizmust az órán, és hogy bebizonyítsa, az valami olyasmi, amit el kellene fogadnunk. El tudja képzelni, kedves olvasó, hogy a professzorok egyetemi órákon védik a német nemzetiszocializmust? Példátlan botrány lenne, egész biztos.

sőt még tiszteletre méltó dolog is volt. Emlékszem, egyszer egy órán azt mondták, helyezkedjünk el jobbról balra az osztályban, hogy ideológiailag definiáljuk magunkat, balra aki „balosok”, jobbra a „jobbosok”. Nos, a diákok szinte harcoltak azért, hogy ki áll leginkább balra… a másik oldalon semmi ilyesmi. 

A sarlót-kalapácsot sokan a ruházatuk részeként aggatják magukra, sőt, emlékszem, hogy egy egyetemi bulin, egy jelmezversenyen volt valaki, aki Mao Ce-tungnak öltözött, egy diktátornak, aki becslések szerint 15-55 millió kínait ölt meg. Az illető büszke volt erre, sőt meg egy Sztálin-festményt is magával vitt. El tudjuk ugyanezt képzelni mondjuk Mussolinivel vagy Hitlerrel?

A több mint 100 millió embert megölő ideológia közkedvelt a spanyol fiatalok körében, és nem csak az egyetemen... szinte sosem hallottam iskolában, vagy gimnáziumban, hogy a kapitalizmus, vagy a konzervatív elvek jók. Azt viszont rengetegszer, hogy a szocializmus és a kommunizmus mennyi jót hoztak a társadalomnak.

Az még kínosabb, hogy ez a spanyol politikában normalizálódott. Igen, normalizálódott. Nézzünk néhány példát. 

Pablo Iglesias, kormányunk korábbi első alelnöke, az Európai Unió egyik kormányának alelnöke, kommunistaként határozta meg magát.

Az európai társadalom elítélné őt, és azonnal magyarázatot követelne az ország kormányfőjétől. Vannak olyan tweetjei is, amelyek olyan gyilkosokat dicsérnek, mint például Ché Guevara. Egyszer ezt tweetelte: „Az a gyűlölet, amelyet Che Guevara továbbra is generál a jobboldal és a latin-amerikai oligarchák körében, csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy felszabadító dimenziója van a népek számára. Latin-Amerika, az értékek és a méltóság példája”. Az a Che Guevara, aki homoszexuálisokat gyilkolt meg, aki melegeket zárt munkatáborba, ahol azt mondta nekik: „A munka férfivá tesz.”

Yolanda Díaz jelenlegi második alelnökünk is egy olyan politikus, aki többször dicsérte a kommunizmust. Egy rádióműsorban megkérdezték tőle: szabadság vagy kommunizmus? (Ez volt Ayuso, a jobbközép vezető mottója a 2021. május 4-i madridi választásokon.) Yolanda Díaz azt válaszolta: „A kommunizmus, mert a kommunizmus szabadság”. Ennyi. 2021 szeptemberében ő tartotta a Kommunista Kiáltvány újbóli kiadásának prológusát. Ismétlem, ő kormányunk jelenlegi alelnöke.

Alberto Garzón neve valószínűleg nem hangzik ismerősen. Ő Spanyolország fogyasztásügyi minisztere.

Marxról azt írja: „Több, mint 150 évvel később is olvasni kell Karl Marxot. Nyomokat hagy, tanít, és sokat tanulhatunk tőle.” Nem titkolja, hogy kommunista, ezt többször is megismételte, sarlóval-kalapáccsal is láttuk már persze, épp 2017-ben, a szovjet forradalom 100. évfordulóján.

Ezek a politikusok mind a spanyol szélsőbaloldalhoz tartoznak, a Podemos vagy az Egyesült Baloldal pártjához. Ezek olyan rövidítések, pártnevek, amelyek nem mondják egyenesen azt, hogy kommunisták. Sőt olyan haladó jelszavaik vannak, mint a feminizmus, a környezetvédelem, az LMBTQ-jogok. Mindezt azért, hogy elrejtsék szervezetük valódi természetét. Orbán Viktor pontosan tudja, hogy mik ezek, ezért mondta azt: „be vagyunk oltva a progresszív vírus ellen”. 

A habot a tortán, a legjobbat a végére hagytam.  A PCE (Partido Comunista de España, Spanyolország Kommunista Pártja) ott van a spanyol intézményekben. 2021-ben Enrique Santiago parlamenti képviselőt választották meg az Agenda 2030 államtitkárának. Néhány hete ugyan menesztették, ám nem a kommunista párttagsága miatt, hanem politikai okokból.

El tud képzelni, kedves olvasó, egy európai uniós országot, ahol politikusok dicsérik a német fasisztákat vagy a nemzetiszocialistákat?

Volt bármilyen megtorlási javaslat a Bizottságban vagy az Európai Parlamentben? Nem. Azonban megpróbálják megbuktatni Orbánt vagy Morawieckit, mert egyszerűen konzervatívak, és nem követik az Agenda 2030-at.