Nem emlegettem Szijjártó orosz „Barátságért” kitüntetését

2022. május 18. 20:48

Orbán Viktor háború előtti moszkvai békemissziójának teljes eredménytelenségén sem lovagoltam.

2022. május 18. 20:48
null
Fekete-Győr András
Fekete-Győr András
Facebook

„SZIJJÁRTÓ PÉTERT KÉRDEZTÜK A KÜLÜGYI BIZOTTSÁGBAN

Az Országgyűlés Külügyi bizottsága ma meghallgatta Szijjártó Péter külügyminiszter-jelöltet. Az alábbi stratégiai kérdéskörökben érdekelt többek között a miniszter-jelölt álláspontja:

PAKS2

Az új kormányban immár Szijjártó Péter a felelős a paksi erőmű kettes blokkjának fejlesztéséért is. Szívből gratulálok az embert próbáló portfólió-bővüléshez… Nem irigylem, hiszen Lázár János azért utasította el a feladatot, mert tudja, hogy Putyin háborúja miatt az eredeti elképzelések szerint aligha épülhet meg az új reaktor. A hivatalos kormánykommunikáció ellenére szerintem ezt Szijjártó Péter is így gondolja, különben nem keresték volna meg az amerikai Westinghouse céget és egyéb hasonló vállalatokat, amelyek képesek lehetnek a Roszatom mellett hasonló fejlesztésekre.

De ne is szaladjunk ennyire előre, hiszen az atomenergia-ellátásunk terén már rövidebb távon is kihívások jelentkezhetnek. Mivel az orosz földgázra irányuló szankciókra alig van esély, egy esetlegesen bevezetendő orosz olajembargó után könnyen elképzelhető, hogy a békés felhasználásra irányuló orosz nukleáris energiaipart érhetik uniós korlátozások. Orosz urán hiányában márpedig nemhogy Paks II, de a már működő erőmű is bajban lehet, hiába érkeztek az elmúlt időszakban a pápai repülőtérre az orosz fűtőelemeket szállító Ilyushin 76-osok. Ha a nukleáris energia is szankciók tárgya lesz, akkor már késő lesz alternatívák után nézni.

„Hogy látja a Paks II projekt jövőjét és mi a kormány terve a beruházás megvalósítására?

A Momentum Mozgalom ezért is mondja évek óta, hogy nem önmagában Paks II megépítésével van a legnagyobb baj, hanem azzal, hogy megint Oroszországtól tesszük függővé az energiabiztonságunkat. Energia- és klímadiplomáciáért is felelős miniszterként bizonyára Szijjártó Péter már tárgyalt alternatív energiaforrást (legyen az nukleáris fűtőelem, vagy olaj) biztosítani képes országokkal.

Melyek ezek az országok, és hogyan állnak a tárgyalások?

FÖLDGÁZ

A Gazprom országonként eltérő árképlete miatt, amivel az egyes, vele szerződésben álló országoknak más és más módon határozza meg az aktuális árat, Magyarország jelenleg éppen háromszor drágábban veszi az orosz gázt Romániához, és negyedével drágábban az uniós átlaghoz képest. Az MVM-en keresztül mindez az állami költségvetést rendkívüli módon terheli, miközben a kormányzati propaganda az olcsó orosz gáz hamis mítoszát harsogja.

Várható-e az árképzési formula felülvizsgálata, vagy bármilyen korrekciós intézkedés, hogy a költségvetés ne rokkanjon bele a magas orosz gázárba?

V4

Megkíméltem a résztvevőket az olcsó ziccerektől. Például attól, hogy Szijjártó Péter orosz »Barátságért« kitüntetését hosszasan emlegessem, és Orbán Viktor háború előtti moszkvai békemissziójának teljes eredménytelenségén sem lovagoltam. Van az úgy, hogy kifelé pattan a labda a kapufáról. Olyan viszont nincs, hogy ebben a helyzetben a magyar külpolitika nem tud oldalt választani. Bár ha jól értem Orbán Balázs államtitkár és Kövér László házelnök nyilatkozatait, egyelőre abban sincs egyetértés, hogy kik is a harcoló felek. Ugyanakkor ennek bizony ára lesz, illetve már most is ára van. Például a V4.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mennyei Hang
2022. május 21. 15:52
"Kikérjük magunknak hogy bárki a Magyar Parlamentben SOROS GYÖRGYÖT és alapítványait rossz színben tüntesse fel és valótlanságokat terjesszen róla." (1993.Orbán Viktor) :)
sztd
2022. május 20. 09:54
OK. Ügyes voltál. Legközelebb majd a választ is írd meg. (Abból kiderül, hogy más is hallotta a kérdést, a miniszterjelölt is hallotta, és a te a választ is megértetted, vagy, ha nem, akkor esetleg majd mi, olvasók megértjük.) - Köszi.
Nabakker
2022. május 20. 07:35
Te még a szádra mered venni Paksot? A napelemes atomerőműveddel?Eltakarodhatnál a náthás p...ba! Ostoba sötét.
amca
2022. május 19. 23:00
Fegyö ö ö ör nevű 3.5 %. Még az etsaid is totál idiotnak néznek. A 3.5 % az országosan 0.00000035 .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!