Akikkel nem lehet

„Ami azt illeti, az április 3-i kudarcot követően nagyobb választói elégedetlenséggel számoltam ellenzéki oldalról. Persze, adódik a kérdés, hogyan is tudtam volna ezt tulajdonképpen mérni, komolyabb kutatás nélkül letapogatni. Nyilván a Facebook-zaj most is nagy, akik mindig megmondják, azok most is aktívabbak, és akik tizenkét éven át sem reflektáltak elméleti és gyakorlati következetlenségükre, azok ezután sem fognak. Így fogadjuk el őket, és így nem szeretjük csipetcsapataikat.

Az önreflexiós kapacitás nem egyszerűen kognitív kérdés, érzelmileg is meg kell azt alapozni. Anélkül, hogy politikai pszichoterápia felé fennénk az irányt, megállapíthatjuk: mind valóság-feldolgozási, mind az érzelmi lehetőség-tartományok tekintetében komoly szűkösségek vannak bizonyos – tehát messze nem általánosítok – politikusi, tehát cselekvő és gyakorlatorientált (tanácsadói, elemzői és odamondogatói) ellenzéki körökben. Akik szakértőként voltak nagyon hangosak, hogy miért lehet MZP-vel nyerni, hogy miért csak így meg úgy lehet, és akik más téma esetében is nagyon hasonló intenzitással képesek megalapozatlan állításokat tenni, szóval azok valahogy most inkább csendesek. De kevéssé amiatt van ez, mert épp kognitív rugalmasságuk fejlesztésén dolgoznak, hanem sokkal inkább csak az újabb pillanatot várják, amikor megint hangosak lehetnek. És hangosak is lesznek, de már nem hallatszanak, és egyébként is, tévedéseiket leüvölteni nem lehet.

Visszatérve az elégedetlenségre, az első választás utáni támogatottsági mérések mutatják majd meg, mekkora is a kritika az ellenzék irányába. Nem kockáztatok nagyot akkor, ha komoly kihívást fog jelenteni a szavazat-megtartó képesség megőrzése – már akinek persze vannak szavazói. Azok lesznek csak igazán az első felismerések. Akkor jön el az a pillanat, mint amikor a megvert ember (ellenzéki közeg) megérkezik abba az állapotba, hogy már túl van az első sokkon, amit a bántalmazás traumája okozott, és a műtét után fájni kezdenek a sérülései. Ez a fájdalom viszont feltámasztja, és mozgásba hozza ismét a traumát. Az, hogy benne maradunk-e vagy sem, az attól függ milyen belső tartással és szabadságvággyal kívánunk vagy tudunk élni.”

Nyitókép: Ficsor Márton