Még nincs vége, de vége lesz

„84.1.1. Drága aranybogár olvasók!

Semmi pénzért sem szeretném elvenni az életkedvüket, de. (Nem leszek szórakoztató.)

Legyenek erősek: vasárnap (hétfőn) nem ér véget az orbánizmus.

84.1.2. Nem érne véget akkor sem, ha valami csoda folytán győzni tudna az ellenzék. (Nem valószínű, nagyon nem, hogy tudna, de nincs mese, meg kell próbálnia.) De játszunk el a gondolattal, ha győzne…

Utána is itt élne velünk több millió polgártársunk, akiket bizonyíthatóan bármikor mozgósítani képes a rendszer névadója, valami olyan kitalált ügy ellen (vagy mellett; de inkább ellen) akár, mint a gyerekeink nemi identitására vagy micsodájára fenekedő LMBTQ-lobbi, a Kárpát-medencét terrorista muszlimokkal betelepíteni szándékozó Soros György, a népdalainkat diszkósítani kívánó Brüsszel…; a fantáziánk túl szegényes ahhoz, hogy a következő célpontját kitaláljuk. Ötlete mindig van elég.

84.1.3. Ma olyan országban élünk, ahol a buszmegállókban „…az ukránok magukat bombázzák…” kezdetű beszélgetésfoszlányokat csíphet el az ember. Olyan országban, ahol a közéleti médiafelületek nyolcvan százalékát lopott állami pénzekből gond nélkül összevásárló és fenntartó kormányzati kommunikációs rendszer képes beadni azt a lakosság jó részének, hogy Ukrajna cirkálórakéták, szőnyegbombázások és csak rá vadászó elit egységek elől bújkáló elnöke telefonon Márki-Zay Péterrel konspirál Orbán Viktor megbuktatásáról a rommá lőtt Kijevből.

Ahol valamiféle hazafias kiállásnak, vagy nem tudom én, „tökösségnek” (de legalábbis kifizetődőnek) számít elküldeni a picsába a puszta létéért fegyverrel küzdő ország vezetőjét, mert a mi mélyorbáni rendszerünk legnagyszerűbb vezetőjét, az emojicsaták rettenthetetlen vezénylőtábornokát merte kritizálni árulása miatt. Ahol a fent említett köz- és egyéb médiákumok észak-koreai stílusú videocsasztukákkal és enyhén kágébés stichtű szakértésnek álcázott agykontrollal meggyőzték a népesség sajnos jelentős részét arról, hogy V. Putyin rendszere valamiféle működőképes, szolid, keresztény demokrácia, a dekadens Nyugat valódi, életerős, dinamikus alternatívája, és nem pedig gyilkos titkosszolgálati diktatúra.

Ahol csodálatra méltóan hősies, Petőfi-versekbe illően hazafias „szabadságharcokat” lehet vívni naponta képzelt ellenfelek ellen, és győztesnek hirdetni magunk, közben a valódi fegyverekkel valódi szabadságharcot vívó szomszédra köpködni, cinikusan, gyáván beszólogatni.”

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A cikk Uj Péter 444-es főszerkesztő heti hírlevelében jelent meg