A tanársztrájk és ami mögötte van

„Korunk politikai életének egyik fő problémája, hogy a globalizmus fogságába került és egyre inkább virtuális térben élő társadalmak egyre kevésbé képesek egy probléma, adott esetben egy nemzeti vagy nemzetközi sorskérdés árnyalt megközelítésére, elemzésére.

A választási kampányban egészen elképesztő méreteket ölt az amúgy is jelenlévő és elképesztően kártékony leegyszerűsítő propaganda. Nézzük csak meg az elharapódzó demagógiát, ami naponta tolakszik az arcunkba: »Jólétet minden magyarnak!« –harsogja a baloldali összefogás, miközben az ő uralmuk alatt az egekben volt a munkanélküliség, elképesztő méreteket öltött a létbizonytalanság, és az államcsőd szélére került az ország. De azért belehazudják a képünkbe: majd ők megcsinálják a jólétet. Láttuk, mi volt az, hát köszönjük, de nem kérjük. És ez csak egy a rengeteg példa közül.

A sok kulcsfontosságú esemény között a tanárok tiltakozása az egyik ilyen forrópont, ahol végletekig pörög a demagógia gépezet. Nézzünk kicsit a folyamatok mögé, indítsunk messziről!

Azt már az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában felismerték az akkor még fél-illegálisan szerveződő baloldali és szélsőliberális erők, azaz az akkori SZDSZ, DK és Momentum-szerű csoportosulások, hogy »akié az iskola, azé a nemzet lelke.« Éppen ezért mindent megtetettek, hogy a nemzeti és keresztény tartású oktatást kiragadják az egyházak kezéből. Teljes sikerrel e téren csak a második világháború utáni időszakra, 1945 után járt ez az elképzelés. A kommunista diktatúrában elsődleges fontosságú volt, hogy az oktatásban a marxista-leninista tartalmú tananyag érvényesüljön, az iskolákban tanító tanárok pedig a többségében a rendszer elkötelezettjei, de legalábbis kritikátlan kiszolgálói legyenek. Mindig voltak üde kivételek, de arra azért kínosan ügyeltek, hogy ez a kontroll az iskolákban többé-kevésbé érvényesüljön, és ha voltak is olyan tanárok, akik ezzel nem értettek egyet, azok legalább tegyenek úgy, mintha…”

Nyitókép: MTI / Kovács Tamás