Tragikomikus végzetszerűség

És folytatódik, nincs megállás. A magam részéről teszek még egy kísérletet, egy utolsót, hátha… A többi néma csend. Az a tragikus helyzet és tragikomikus végzetszerűség, hogy semmit sem képes tanulni ez az ország. Az iránytű tropára ment, Észak helyett Dél-Nyugatot mutat, Dél helyett Keletet, napok óta már nem a Fidesz a legyőzendő ellenfél, hanem az, aki Dobrev Klárára vagy Márki-Zay Péterre szavaz. Ki beszél itt már Ráhel spanyolhoni lefalcolásáról, a francia borvidékről, Pegazusról és Pandóráról? Senki.

Nem kívánok állást foglalni abban, hogy melyik népség osztotta ki az első (vissza)ütést, ezen szórakozzanak azok, akiknek ez élvezetet okoz. Záporoznak az átokzsoltárok, ugyanazok a mondatok és szavak, amelyek miatt – amúgy teljes joggal – tizenkét éve gyötrődik, dühöng és szenved az ország fele. Most ugyanezek a szavak hasítanak innen oda, onnan vissza. Tényleg ugyanazok a szavak: ma már az „ajvékolnak”-ot is volt szerencsém olvasni, de

Magunkra. A nagy közös elmeháborodottságot, a józanság, a mértékletesség és az alapfokon járatott, a racionális döntéshez, valamint a józan belátáshoz elengedhetetlen bölcsesség hiányát, a féktelen önpusztító hajlamot nem 30 éve hordozzuk, hiszen már ugyanerről írt Mikszáth és Vajda, Kemény Zsigmond és Eötvös József, Ady és Bibó, nem sorolom tovább. Érzelmek, indulatok, hitek és meggyőződések próbálják a racionális érvek látszatába burkolni önmagukat, ismétlem: itt is, meg ott is, s ezt művelik a politikában jártasnak imaginált különféle megmondók.

Egészen másra lenne most szükség, remekül lehetne demonstrálni valamit, persze megmaradva az eltérő utak és a két oldalra egyszerűsödött alternatíva fenntartása és pozitívumának folyamatos hangsúlyozása mellett. Naponta kiállva – továbbra is mind az ötnek, hatnak, valamennyinek – és elmondva, hogy sehogy másként, csak együtt, s nem egymás ellen.

hanem azért, mert mindannyian ugyanarra a csúcsra akarunk feljutni, ám az egyik a keleti oldalon, a másik a nyugati oldalon. És nem azért, mert bruhaha, a másik oldala a pusztulásba visz, bruhaha, hanem azért, mert én így látom jónak, ő meg úgy látja jónak.

És kedves szavazók, legyetek szívesek elmondani, hisz ezért szerveztük az előválasztást, hogy ti, mind, hogyan látjátok a két oldalt. Szerintetek melyik a jobban járható? Ne a megmondóemberek rációnak álcázott megérzései, fantáziálgatásai, innen-onnan táplálkozó sértettségei döntsenek, azokat már ismerjük, döntöttek azok eleget, hanem most ti, kedves választók. És ha döntöttetek (mert ismétlem: ezért találtatott ki ez az előválasztás), s megszavazzátok, szerintetek melyik a jobban járható út,

S ezt kellene szépen, tagoltan elmagyarázni a kedves választóknak, akik nem biztos, hogy hülyék, sokkal inkább más gondjaik vannak, mással bíbelődnek naphosszat, azt, hogy ez az előválasztás semmi több, csak szimpátiaválasztás. Korántsem biztos, hogy az lesz a kormányfő, aki most nyertes lesz, nem a mostani győztes fogja összeállítani a kormányt, s meghatározni a kormányprogramot, egy nagy frászt, hanem mind, valamennyien, együtt, csakis együtt, ő is, aki most győz és ő is, aki most nem győz.