Tisztelet a hősöknek!

„Ám akik eljöttek, akárhol álltak is a menetben, akár láttak és hallottak mindent, akár nem, mind cselekvő hősei voltak egy nagyszerű történésnek. Valami olyannak, amire senki nem számított. Valami megmozdult a néplélekben, mintha a nemzet szebbik része meg akarta volna mutatni magát: íme, élek, létezem, tudom a dolgomat, készen állok az újabb nagy próbatételre.

A miniszterelnök beszéde harmóniában volt a helyzettel. Arról és úgy beszélt, amiről ott és akkor szólnia kellett. Volt a beszédben elszántság, keménység, de humor és tisztelet is, és végtelen bizalom önmagunkban és a Mindenhatóban. Igen, Orbán Viktor beszéde immár hozzátartozik a Békemenetekhez, mert ez a beszéd adja a beteljesülést, de soha ilyen mély harmóniában nem volt a vo­nu­lás zarándoklata a mi­nisz­terelnök által elmondot­takkal.

Tisztelet mindazoknak, akik eljöttek: ők hősök voltak mind, mert a jelenlétükkel erőt adtak mindazoknak, akik lélekben együtt voltak velünk, akik a televízió jóvoltából otthonról kísérték ezt a csodálatos vonulást.

Ez a mi közös kincsünk, ez a képesség, ahogy Székelyföldről, Felvidékről, Nagyatádról, Bécsből vagy a Muravidékről, közelebbi és távolabbi tájakról eljöttek az emberek, mert tudták, érezték, hogy el kell jönniük. A cselekvő sokaság és a cselekvésre hivatott, bátran cselekvő politika találkozása magyar sajátosság, nem tudunk arról, hogy hasonlóra akadna példa a világban.

Olyan ez a találkozás, mint egy nagy nemzetgyűlés. A nemzet elküldi legjobbjait a Kárpát-medence minden tájáról, hogy kinyilvánítsa hitét és bizalmát, hogy megerősítse az összetartozás tudatát. Mindezt megpecsételi a miniszterelnök szónoklata. A kettő összefügg és egymást erősíti. Az elhangzott szavaknak a jelenlévők adnak különleges súlyt és erőt, ugyanakkor e szavak képesek erőt adni a sokaság révén az ország minden lakójának, hogy akarjon és merjen hinni a győzelemben.”

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt