Túlzónak tartom a FIFA döntését

„Hogy látja most az esélyeket a csoportban?

Álmodozni lehet, sőt, kell is, de reálisan nézve Angliától már nem igazán lehet elvenni az első helyet. A másodikért viszont addig, amíg csak egy kicsi esélyünk is van, foggal-körömmel küzdeni kell, ehhez Albániának itthon kötelező visszavágni, majd kell egy bravúr Lengyelországban.

Az albánok ellen viszont nem lehet ott a Puskás Arénában a fanatikus közönség, amely sokszor átlendíti a csapatot a holtpontokon...

Túlzónak tartom a FIFA döntését, elég megnézni, hogy más országoknál milyen atrocitások történnek, ám fele ekkora büntetést sem szabnak ki rájuk... Ennél mélyebben viszont nem szeretnék belemenni ebbe a témába, mert ez nem sportszakmai kérdés.

Mennyire nyomta rá a bélyegét a csapatösszhangra ez a hullámvölgy?

Nyilván a szokásosnál nagyobb volt a feszültség köztünk is, de az Andorra elleni győzelem valamelyest javított a helyzeten, még akkor is, ha csak nyögvenyelősen hoztuk azt a három pontot. Most a kluboknál mindenkinek volt ideje lehiggadnia és rendbetennie magában a dolgokat, így ha majd újra találkozunk, összeszedettebben, nyugodtabban vághatunk neki az előttünk álló feladatoknak.

Beszéljünk azért jó dolgokról is: a nyári Európa-bajnokságon az egész kontinensre pozitív benyomást gyakorolt a magyar válogatott. Örökre szóló élményekkel gazdagodott?

Abszolút, bár megmondom őszintén, számomra még így is inkább félig üres a pohár, mert karnyújtásnyira voltunk a továbbjutástól a halálcsoportban. Óriási tett lett volna, de így is egy egész nemzet ünnepelt minket, már a franciák elleni döntetlen után is akkora szeretetben volt részünk, mintha megnyertük volna a kontinenstornát. Ezek olyan dolgok, amikből bármikor erőt és motivációt lehet meríteni. Számomra egyébként különösen kedves emlék a világbajnok elleni csoportmeccs, hiszen akkor szerepeltem 50. alkalommal a válogatottban.

Könnyen tudja kezelni ezeket az érzelmi hullámvasutakat, amelyeket labdarúgóként kell átélnie?

Ha profi labdarúgó vagy, ezekkel muszáj megbirkóznod, különben összetörsz a teher alatt. Több százezer, talán több millió ember cserélne velünk, így muszáj kezelni azt a fajta felelősséget, ami ránk nehezedik. Azt persze sokan elfelejtik, hogy mekkora lemondásokkal jár egy sportoló élete: az egy dolog, hogy az anyagi jólétet igyekszem megteremteni magamnak és a környezetemnek, de légiósként nem tudok annyi időt tölteni a szüleimmel, a testvéreimmel, vagy éppen az otthoni barátaimmal, mint szeretnék. Nagyjából félévente látom őket, a sikernek és a csillogásnak tehát bőven van árnyoldala is. De erről egy külön cikk készülhetne, annyit tudnék mesélni, szóval a mérleg mindkét serpenyőjébe bőven lehet mit tenni.”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd