A liberális művészelit semmit sem tanult, és semmit sem felejtett

„Az előválasztási kampányra megérkezett Hrutka Róbert mozgósító szándékú dala és az ellenzéki előválasztás hivatalos videóklipje, melyben az egykori SZDSZ háztáji kulturális elitje oly önfeledten mulatozik, mintha az MSZP és a DK szövetsége egymás után három választást nyert volna kétharmados többséggel.

Az Orbán-uralom tizenkettedik évében még mindig nem látszik a politikai nézeteikben rendíthetetlen urak és hölgyek bármiféle szembenézése azzal, hogy esetleg lehet némi szerepük a húszéves köztársaság bukásában, a jogállam megsemmisülésében és Magyarország feudalizmusba süllyedésében. A klipben pontosan ugyanazok az arcok tűnnek fel, akik harminc éve pontosan ugyanezekkel a gesztusokkal tesznek rendszeresen hitet a demokrácia, a tisztesség és a szakértelem mellett. Mindössze akkor volt zavaró a hallgatásuk, amikor a balliberális kormányzatok ezekre az eszményekre hivatkozva korlátozták az emberi és polgári jogokat, hamisítottak meg köznyilvános adatokat, és loptak el mindent, ami a kezük ügyébe került. Bizonyára a kötelező lojalitás törzsi szelleme fagyasztotta a szót a kulturális holdudvar tagjainak torkára – ugyanaz a törzsi szellem, amely ostor gyanánt most épp Orbán Viktor kezében csattog. Akkor kellett volna békét kínálni, akkor kellett volna egyet – csak egyetlenegyet – hátralépni, amikor még volt honnan. Csakhogy amíg volt erejük, nem mutathattak gyengeséget – így most, hogy már nincs, hiába is erőlködnek. Bizony, keserves az élet az ostor csattogós felén, az erkölcseikben megingathatatlan művészek azonban cseppet sem szomorkodnak: nagyon is jól buliznak.

A kulturális elit klipben felvonuló tagjain a nyilvánvaló tanulságok levonásának szemernyi jele sem fedezhető fel. A videó készítői jól láthatóan úgy vélik, hogy a szembenézés kiváltható némi italozással, seggrázással, röhögcséléssel és ugrabugrálással. Szerintük így lehet legyőzni azt a rémállamot, amelyet épp ennek a kulturális elitnek a romlottsága, megalkuvása, gyávasága és vaksága teremtett és táplál. Ez a dal meg ez a klip pedig azt jelzi Orbán Viktornak és bűntársainak, hogy mindent jól csinálnak.

Mi az üzenete ennek a jókedvű dajdajozásnak? Miért olyan fontos, hogy a sok paraszt és proli betekintést nyerjen abba, hogy a budapesti nagy emberek mennyire imádják egymást, mennyire jókat piálnak és partiznak? Ennek a videónak legfeljebb csak akkor lenne értelme, ha az Orbán-rendszer imázsfilmje volna arról, hogy Magyarországon még az ellenzék is annyira boldog, mintha a kormány közbeszerzésekben fürösztené – csakhogy ez egy ellenzéki kiállás akar lenni egy olyan országban, ahol a hatalom megszállja a bíróságokat, a sajtót meg a gazdaságot, és ahol hónapról hónapra újabb és újabb gyűlöletkampányokat szervez.

Minek örül úgy a mélyen tisztelt művészelit? Nézzenek esetleg az országra! Nézzenek esetleg önmagukra! Nézzenek esetleg az erőforrásaikra! Mit ünnepelnek? A saját jóemberségüket meg az ahhoz tartozó dögletes pátoszukat? Nem annak lenne itt az ideje, hogy ez a közeg végre-valahára elszámoljon a hazugságaival, vagy ha az nem megy, legalább a tévedéseivel? Erről persze szó sem lehet. Miért is kellene bármivel elszámolniuk? Az ellenzéki pártoknak csak össze kell fogniuk, nekik egy nagyot kell bulizniuk, arról egy jó kis klipet kell forgatniuk, és mire itt a tavasz, elmúlik a rossz álom. A magas kultúrájú holdudvar természetesen nem felelős semmiért, tagjai mindent jól csináltak, csak Orbán Viktor feneketlen hatalomvágya ne lett volna. Nem volt mit tenni. 

Mi is az az érv, mi is az a terv, mi is az a program, amellyel ennek a klipnek a résztvevői az ország kulcsaiért járulnak? Az, hogy sokkal lazábban fognak partizni az Adrián, mint a fideszes elit? Mert ebből a videóból legfeljebb ez derül ki. Aki még mindig nem érti, hogy miért szavaz minden második magyar továbbra is Orbán Viktorra, annak érdemes megnéznie ezt a klipet, melynek valamennyi szereplője egy rendszert váltani képes értelmiségi elől szívja el a levegőt. Orbán Viktor ellenzéke mindegyikük jelenléte nyomán egy fővel csekélyebb. Ha 2006 őszén így, együtt szólították volna lemondásra Gyurcsány Ferencet, ma is fennállna a harmadik magyar köztársaság. Ha idén ősszel egyikük sem jött volna el bulizni, az az ellenzéki pártoknak és jelölteknek százalékokban mérhető emelkedést eredményezne. Ha 2029 őszén újra összeállnak egy zenés-táncos politikai videóra, az annak a jele lesz, hogy az Orbán-rendszer stabilabb, mint valaha.”