„Nem vagyok gyakorló térdelő, de legalább rasszista sem! Természetesen felháborít, hogy gusztustalan támadások célpontjává váltak az Eb-döntőben tizenegyest hibázó színesbőrű angol játékosok. Angliát – főként a liberális elitet – sokkolták az események. Még tegnap is az egész ország ezzel foglalkozott. Eddig azt hitték jól állnak a rasszizmus elleni harcban, a térdelés és a szobordöntögetés is jól ment! Az Eb-döntőn azonban kiderült, hogy mégis nagy a baj. Azóta beindult a magyarázkodás, illetve bűnbakkeresés: felmerült, hogy nem is angolok írtak rasszista bejegyzéseket a közösségi oldalakon, hanem szervezett külföldi támadásról lehet szó (…talán Putyin, vagy Peking…); hibásnak kiáltották ki mindazokat, akik az elmúlt bő egy évben nem támogatták teljes erőbedobással a térdelős kampányt; több hírmagyarázó pedig arra a következtetésre jutott, hogy eredményes a TÉRDELÉS, de MÉG TÖBB KELL!
Bennem – nem térdelős, de legalább nem rasszista magyarban – azért felmerült néhány kérdés:
Nem lehet, hogy vasárnap a térdelős látványpékség csődjét láttuk?
Nem lehet, hogy végre őszintén szembe kellene nézni a problémával, mert a térdelés semmit nem oldott meg?
Nem lehet, hogy a BLM-rajongás, a »fekete életek számítanak« ismételgetése nem segíti, hanem inkább nehezíti az együttélést? Esetleg jobb lenne, ha »minden élet számítana«?
Nem lehet, hogy előrébb tartanánk, ha a liberális sajtó/politika nem eltitkolni, hanem kezelni próbálná az Európában is jelen lévő faji és vallási ellentéteket?
Nem lehet, hogy az óvodákban, iskolákban nem a nemváltás lehetőségeiről kellene előadást tartani, hanem sokkal többet foglalkozni fontosabb ügyekkel? Persze lehet tovább térdelni is (sőt ki lehetne próbálni a törökülést, spárgát, kézenállást…), csak a következő pofon még kínosabb lesz.”