Március elseje fekete napként vonul be a magyar egészségügy történetébe

„Rabok legyünk, vagy szabadok? – nagyjából így egyszerűsíthető le a dilemma, amely előtt sok ezer egészségügyi alkalmazott áll ma Magyarországon. Az új szolgálati jogviszony ugyanis az orvosi bérek emelésén kívül nem sok jót tartogat, különösen a szakdolgozók számára. Ők ugyanis az elmúlt esztendő mérsékelt bérrendezése után idén csak a felmondási tilalmat, a kirendelhetőséget és az ügyeleti díjak csökkenését kapják. Náluk már csak a műszaki és adminisztratív dolgozók járnak rosszabbul, akiknek évek óta nem változott a fizetése. Ráadásul az új munkaszerződést csak néhány nappal az aláírás előtt ismerhették meg az érintettek, szemben a korábban törvény által garantált 30 napos gondolkodási idővel.

Mi várható? A közösségi médiában már érezhető a vihar szele. Több centrumban az orvosok egy része jelezte, hogy az általuk is kifogásolt, csökkentett ügyeleti díjak vagy a szakmák részére korábban megítélt pótlékok nélkül nem elfogadható a szerződés. Nem fogják aláírni. A szakdolgozók közül jó néhányan pályaelhagyók lesznek. A nyugdíjas korúak pedig a jól megérdemelt pihenést választják az amúgy is egyre több stresszel járó betegellátás helyett. Mindehhez hozzáadódik azoknak a vállalkozóknak a kiesése, akik a hiányszakmákban (sürgősségi ellátás, intenzív terápia, vagy néhány műtétes szakma), a közalkalmazotti jogviszony mellett vállaltak pluszmunkát, ezáltal csökkentve a krónikus humánerőforrás hiányt. Azonban a március elsejétől hatályos szabályozás egyéni engedélyezéshez köti az ilyen tevékenységet. Az engedélyek kiadása pedig április végétől várható. Vagyis március elsejétől kétségessé válik, hogy lesz-e orvos, nővér, asszisztens a folyamatos betegellátás biztosítására.

Ha mindez nem lenne elég, akkor itt van még a háziorvosok praxisközösségbe terelése. Az alapellátásban dolgozó kollégáknak ugyanis, akik most az oltási kampány tűzvonalában erejüket megfeszítve igyekeznek helyt állni, február 28-ig kell nyilatkozniuk, hogy belépnek-e valamilyen csoportos praxisba. Ellenkező esetben az emelt finanszírozás töredékét kapják az államtól.

Mindez zajlik egy világjárvány közepén, amikor a Föld minden kormánya támogatni és segíteni igyekszik az egészségügyi dolgozókat. Én csak annyit idéznék még Petőfitől, hogy fényesebb a láncnál a kard.

...

Március elseje fekete napként vonul be a magyar egészségügy történetébe. Ezt a határidőt szabta az Országos Kórházi Főigazgató a szolgálati jogviszonyról szóló munkaszerződés aláírására. Sokan nem írták alá, és ezzel a munkaviszonyuk megszűnt. Kórházi osztályok, rendelőintézetek működése lehetetlenült el, évtizedek óta dolgozó emberek sírva búcsúztak a maradóktól.

Ilyen horderejű változásról még békeidőben is illik egyeztetni a szakmai, érdekképviseleti szervekkel, és a döntést csak széleskörű egyetértés esetén tanácsos meghozni. Most azonban a pandémia harmadik hulláma fenyeget, a szokásosnál is nagyobb terhet téve az egészségügyben dolgozók vállára. Az eddig is súlyos létszámhiánnyal küzdő ágazat kétséges, hogy bírni fogja-e a terhelést. A felelősség azoké, akik az erő politikáját alkalmazva saját igazukban bízva döntöttek. De a kár, amit okoztak, az egész lakosságot sújtja. Könnyen megtörténhet az is, hogy a kormányt a járvány fogja leváltani.”