A sikeresen felzárkózó országok többsége is így indult. Sőt, a tőke- és technológia bevonása továbbra is nélkülözhetetlen minden fejlett és felzárkózó gazdaság számára. A sikerhez azonban végül az vezetett el, hogy a külföldi tulajdont, technológiát és menedzsmentet használó szektor mellé egy hazai tulajdonú, belföldi innovációra és tőkére épülő üzleti szféra is felépült.
Fúziós okos-kertekre van tehát szükségünk nagy egyetemeink környezetében, amelyek több tudomány területet ötvöznek. Több gazdasági ágazat (például mezőgazdaság, vízgazdaság, vegyipar, digitális technológia, gyógyszeripar, egészségipar) egyesítését kell megcélozni. Az új találmányokra épülő technológia, gazdasági háttér és pénz fúziója ajánlható minden egyetemi kutató csoport számára. Ilyen szövetségekből léphet elő, akár néhány év alatt egy vadonatúj, hazai innovációra és tulajdonra épülő regionális, sőt globális szerepre törő üzleti szektor. Ezt támogathatja az MNB növekedési kötvényprogramja is, amennyiben kiterjesztjük azt az egyetemek és az innovációs parkok világára.
Németh László bizonyosan örülne, ha az Általa megálmodott Kert-Magyarország még napjaink okos üzleti szférájában is sikereket aratna.”