Az úgy megy, hogy behívnak valakit. Mondjuk egy helyettest. Vagy annak a helyettesét. Közlik vele, hogy ideje volna váltani. Mondjuk a szállodaszövetségben.
„Az első ember szakmailag kikezdhetetlen, kooperatív, több nyelven beszélő, de van benne valami, talán a szája szegletében néha megbújó félmosoly, leképezhető szarkazmus, távolságtartás, s persze az előélet, az is zavaró. Szóval, a behívottra gondoltak, aki a helyébe léphetne. A helyettes korrekt, azonnal szól a főnökének, hogy hát őt, izé, fölkérték. Az ember, akit váltani kell, nem harcra termett, szereti a zajmentes megoldásokat, már fogalmazza is a lemondólevelét.
A tereptisztításhoz alkalmazható más módszer is. A gasztronómia megszállottja az istennek nem akarja tudomásul venni, hogy az egyesületébe be kell engednie az új idők új dalnokait, ideje torkon ragadni a lehetőségeket. Ezért néhányan puccsszerűen távoznak, más szervezetet alapítanak azzal a jelszóval, hogy ők egyben üzletemberek is, akiknek perspektívája jóval szélesebb annál, mint hogy csak az ízekre összpontosítsanak. Az anyaegyesület ebbe kissé belerokkan, a konkurencia viszont, a rögvest érkező nagyvonalú segítségnek hála, hamar termőre fordul.
Sok új bekezdés kellene ahhoz, hogy a végigvegyük a gócpontok, egységek és alegységek háziasítását addig, amíg az alkalmazkodások és az alkalmazkodók hálózata ebben a zugban is készen áll az új leosztás befogadására. Orbán Viktornak a sok szenvedélye, hobbija mellett a turizmus is szívügye, ennek következtében a klientúra legfőbb működtetői, komák és harcostársak, csókosok, rokonok és ismerősök sora birtokol, épít, átépít hoteleket, wellness-központokat, kastélyokat, kikötőket, golfklubokat és borászatokat, az idegenforgalom valamennyi frekventált vidékén berendezkedtek.”