A szegény rokon esete

„Ismét kiújultak a viták a keleti és a nyugati blokk között, már nemcsak ideológiai alapon támadnak minket, de jól kivehető, hogy brüsszeli politikusok hajlamosak elragadtatni magukat akkor is, ha pénzről van szó.

Most már nem elég, hogy nacionalistának, autokratának és szélsőségesnek nevezzenek bennünket, elsősorban a magyarokat és a lengyeleket. Az uniós újjáépítési alappal kapcsolatban és a következő hétéves költségvetési vita újabb felvonásaként már a szegény rokon titulust is ránk aggatják, akik az ő könyöradományukból élnek, és még merünk dumálni vagy ellenkezni. Karitatív jótevőként állítják be magukat, mint legutóbb Martin Schulz német politikus, aki szerint az uniós pénzalapok könyöradományként szolgálnak.

Aki vagy akik ilyet állítanak, súlyosan tévednek, gazdasági és ideológiai értelemben is.

Magyarország évente körülbelül négymilliárd euróhoz jut hozzá az uniós pénzalapokból, leginkább a kohéziós alapból. Ezt az alapot viszont – mint ahogy a nevében is benne van, hogy összetartó erő – függetlenül a mai brüsszeli képviselők sajátságos megközelítésétől, még 1994-ben hívta életre az Európai Unió. És nem másért, mint az EU gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának megerősítése és a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében jött létre. Nélkülözhetetlen volt, hiszen az unió politikai és gazdasági vezetői jól tudták: az 1945 után kialakult gazdasági és területi egyenlőtlenségek gátat szabnak Európa versenyképességének. Márpedig az unió vezetői 2007-ben a lisszaboni szerződésben deklarálták, hogy 2020-ra az EU-nak kell lennie a legversenyképesebb közösségnek. Sajnos a szándékok ellenére mára globális szinten Európa lett a legkevésbé versenyképes a legfontosabb ágazatokban, mint az információtechnológiában, a hadiiparban vagy a távközlésben, az egyetlen, amelyben még tartjuk magunkat, az az autóipar.”