Bűvöl a gőgös kígyó

„Elnézve és hallgatva az ellenzéki képviselők hétfői parlamenti felszólalásait, szerintem már remegve várták, hogy beszabadulhassanak a helyükre, és előadhassák a hetek óta gyako­rolt szövegeiket. Remegtek már egy kis ak­cióért, így mindenki igyekezett megragadni a saját nyolcperces hírnevét.

Azt már régen elengedtem, hogy valami értelmes, előremutató és megfontolandó gondolatot várjak tőlük. Nyilván egy jobb világban, életképes ellenzékkel ez lenne az alapvető minimum, hiszen egy demokráciában nagyon is szükség van az ellenzékre és a munkájára. Nincs ez másképpen hazánk esetében sem, névleg meg is van az ellentábor, sőt nagyon hangosak is, csak éppen semmi értelmes nem hagyja el a szájukat. Néha persze megesik, hogy sikerül valamit megfogalmazniuk, de az előadásmódjuk nem igazán segít abban, hogy befogadjuk, amit mondanak.

Egy szó, mint száz, már túl vagyok az elvárásokon, így inkább azt figyeltem, kit mennyire ragad majd el a szereplési vágya. Érdekes és megdöbbentő performanszokból nem volt hiány, az egyszer biztos. Kezdjük rögtön azzal, hogy Tordai Bence megint szükségét érezte annak, hogy aláássa a T. Ház tekintélyét. Mondjuk most a síp, a dob és a nádi hegedű elmaradt, és az oldalbordája is otthon hagyta a bábokat, így megelégedett azzal, hogy piros-fehér szalagokat tegyen a miniszterelnök székére. Elmés dolog volt, látszott is, mennyire meg van magával elégedve. Olyannyira, hogy ezzel el is intézte a munkáját aznapra.”