Ki lehet gonosz, ki lehet szent, és van-e átjárás az erkölcsi szürke zónán?

"mivel mindenki rossz valamennyire, ezért teljesen értelmetlen morális különbséget tenni az emberek közt." Valamennyire, tehát nem egyformán, úgyhogy létezik a morális különbség.

"Az alapvető kérdés itt az lesz tehát, hogy vannak-e jó és rossz vagy gonosz emberek." Vannak, de csak kevesen. 10%-10% körülbelül. Az emberek nagy többsége egyik ilyen csoportba sem tartozik.

Húú? Dodókám, te vagy aztán a megmondó! Szegénykém!

Egy neves amerikai pszichiáternek, M. Scott Pecknek kitűnő definíciói vannak a témáról: "A szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében." "A gonoszság úgy is meghatározható, hogy az a mások felett gyakorolt hatalom nyílt vagy leplezett alkalmazása a lelki fejlődés elkerülése érdekében." A megfogalmazásból következik, hogy a gonosz személy maga sem fejlődőképes. Nem akar (lelkileg) fejlődni, nem használja ki a saját (lelki) képességeit, lehetőségeit, és másokat is akadályoz, ahogyan azt Jézus is mondta: Mt 23,13 De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt,, mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be. Peck szerint a Gonosz legkitűnőbb ábrázolása Gollam személye. Vajon miért emeli ki Peck pont Gollamot? Hiszen nem tűnik veszélyesnek, hatalmasnak meg pláne nem. Viszont Gollam nagyon csökönyösen elkerüli a fejlődést. És ha nincs is hatalma, azért minden idegszálával arra koncentrál, hogy megszerezze azt az eszközt, aminek a segítségével leuralhat másokat. Vajon miért nem hajlandó fejlődni? Nyilván mert csípőből elutasítja magát a teremtett világot. Nem élvezi, nem vesz részt benne, alig van bármi, amire hajlandó igent mondani ahhoz, hogy egyáltalán létezzen. Anyeginhez lehetne hasonlítani, akinek az életuntsága gonoszság. A megáll az idő c. film címe is arra utal, hogy a rendszer gonoszsága abban (is) megnyilvánult, hogy nem fejlődött, és az elnyomott polgárokat sem engedte fejlődni. "Ugye milyen jó, Arankám, hogy már évek óta nem történik semmi?" A Szilágyi családban a 49 éves "kisfiú" a szüleivel aludt egy ágyban. Nehéz volna azt mondani, hogy csak ő volt fejlődésképtelen, és ő akadályozta a szülei fejlődését, mert ott minimum az anya is megdöbbentő dolgokat produkált: évek óta nem fésülködött és nem vágta a lábkörmét. Csodálkozott, amikor közölték vele, hogy Juhász Jácint (akiről fejszobrot csinált) már nem él. Nem tudta, mert nem is érdekli. Nem zavarta, hogy a fia szétlőtte a házat. Simán visszafeküdt abba a véres ágyba este, amiben reggel a férje meghalt. De nem akarja, hogy mellé temessék... Nem csak azt nem fogta fel, hogy amit fia elkövetett, az rossz ("Ugyan miért haragudjak rá? Jó gyerek.") - hanem azt sem fogta fel, hogy az élet arra való, hogy átélje. És nem csak ő volt lusta ahhoz, hogy éljen, hanem a picifiát is maga mellett tartotta. Nem azt akarom mondani, hogy az a JÓ, aki fenékig kiélvezi az életet, mindent belead ezerrel a carpe diembe, vagy aki a fejlődés nevében kipusztítja az őserdőket... De a gonoszság mégis valamiféle csapda, közismert az "ördögcsapda" kifejezés, vagy Dante híres szövege, ami szerinte a pokol bejáratánál van kiírva: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel."