Marslakószemmel: Európa, liberalizmus és Magyarország

„Ami a magyarellenes diskurzust illeti, percek alatt meggyőződhetünk arról, hogy itt egy jól begyakorolt szertartás mintapéldájával állunk szemben, amiből az is érthető lesz, hogy a bizonyítékok és az észszerű ellenérvek miért találnak süket fülekre. A szertartás és a szertartásos nyelvezet változhatatlan és megkérdőjelezhetetlen.

Mindezekből magyarázatot kapunk a mechanizmusokra és az okok némelyikére. De nem mindre. Egyáltalán miből fakadt ez a szertartás? Dióhéjban abból, hogy amikor 2010 körül elkezdett megjelenni, akkor váltak érezhetővé az első fuvallatai annak, amit utóbb populizmusnak bélyegeztek.

A populizmus politikai ellenzői azok voltak és maradtak, akik azt állítják, hogy a demokrácia csakis liberális lehet, a liberalizmus pedig eredendően demokratikus.

Mindezeken túl – ami a rejtvénynek fontos mozzanata – az egyre szorosabban integrált Európa biztosította a leghatékonyabban azt, hogy a liberalizmus sikereit ne lehessen visszacsinálni. Ne feledjük, hogy ezek a sikerek számottevőek, ha némileg indokolatlanul tulajdonították is azokat csupán önmaguknak a liberálisok.

E sikerek közé tartozik a vallás példaadó és kötelező voltának a megdöntése, a nemzeti mivolt háttérbe szorítása, a fasizmus és a kommunizmus leküzdése. Ezért logikus gondolat volt a liberálisok részéről, hogy övék a jövő, olyanformán, ahogy Fukuyama kinyilatkoztatta (és tévedett). Amikor pedig a liberális diadal megkérdőjelezése erőteljesebbé vált, a liberálisok összezárták soraikat. Minden csoport így tesz: a nyomás, a kihívás és a támadás fokozza a kohéziót.

Még egy kérdés: miért éppen Magyarország? Alapjában azért, mert ez kényelmes volt. Magyarország viszonylag kicsi és jelentéktelen, a nyelvet a kutya sem ismeri, s hogy, hogy nem, 2010-ben a szavazók olyan kormányt találtak megválasztani, amely elkötelezte magát amellett, hogy maximális távolságot tartson attól a levitézlett liberális kormánytól, amelyet a választások során legyőzött. Ezen túlmenően liberális szempontból roppant kellemetlen volt, hogy egy liberális kormány elveszítse a hatalmat, egy nyilvánvalóan jobboldali, nemzetbarát párt viszont kétharmados többséget szerezzen, és éljen is felhatalmazásával – nos, ez már igazán tűrhetetlen dolog volt, a liberálisok által mind biztosabbnak vélt történelmi szükségszerűség nyílt színi arculcsapása. Magyarország tehát egy-kettőre átváltozott ellenséggé, ama gonosz figurává, amelyet a szertartás rendszeres megrendezésével kell sakkban tartani.

Ej! – gondolták magukban a marslakók egy másik szertartás nyomán – quidquid latet apparebit (minden rejtek felderül ott).”