Szigetelőszalaggal a falra ragasztottak egy banánt: hatmillió dollárért azonnal lecsapott rá egy „műgyűjtő”
Újra kitett magáért a világhírű olasz művész.
Egyszerű ember vagyok, szakmai és közéleti háttérrel. Interjú.
„Megszólalásait olvasva úgy tűnik: mindig nyűgös, csalódott, elégedetlen.
Talán így is van.
Szidja a »liberálisokat«, és vitázik velük megállás nélkül.
Valóban évtizedek óta ez megy.
Visszatérő gondolata, hogy »a kultúra más területéről is bátran kijelentik a liberálisok, hogy ők értenek hozzá a legjobban. Más nem tud jó filmet vagy színházi előadást csinálni, csak ők. Az ő szürkeállományuk nagyobb, fejlettebb és haladóbb, mint a maradi konzervatívoké.«
Mert 25 éve ezt tapasztalom. Nézze, én kívülről jöttem. A fővárosi színházigazgatók közül én vagyok az egyetlen, aki nem a színpad környékéről érkezett, nem voltam se színész, se rendező. Egyszerű ember vagyok, szakmai és közéleti háttérrel.
Előbbit könnyű értékelni: a nézőszám mindent elmond. Persze azzal is lehet vitatkozni, hogy vannak-e értékes és értéktelen színházak. A mienk vállaltan elment a bulvár irányába, de a vígjátékokkal, komédiákkal magas színvonalat képviselünk, és ugyanúgy szórakoztatunk, mint akármelyik komoly politikai tartalmú darab.
Kisebbségi komplexus?
Ugyan!
Akkor miért akarja ezt folyton bizonyítani?
Mert állandóan ebbe a vitába keveredek, és a fejemhez vágják ezt az értéktelenséget. Pedig a nézőszám objektív mérőeszköz.”